ERCSI FALANSZTER

Csúszik a bicikliút átadása

2018. december 12. 22:00 - FischerÁdám

Február végére módosuol a bicikliút építésének befejezési határideje. Új köszöntőtáblák kerülnek ki a város határába. Februárra érkezhet csak meg a szociális tűzifa a rászorulókhoz. Jövőre bérpótlékban részesülnek a Hivatal közalkalmazottai. Tegnap nyílt ülést tartott a Pénzügyi, Fejlesztési és Közbiztonsági Bizottság és a Képviselő-testület is. Ezúttal Árkocsovics Dominik, Darvas-Tanács Erik, Karcza Laci, Kaszap Ferenc, Kauer Viktória és Kovács Anikó is megtiszteltek azzal, hogy velem tartottak, de az ülések előtt és után volt alkalmam beszégetni kicsit Péter Jánossal és Péter Jánosné Évával is.

f_001.png

A Kerékpár úttal kapcsolatban módosul az Önkormányzat és a kivitelező között fennálló szerződés a határidő tekintetében. Az eredeti szerződés szerint a kivitelezőnek 180 nap alatt, de legkésőbb november 30-ig kellett volna végeznie. A dátum most kikerült, így a befejezési határidő az augusztus végi szerződéskötéstől számított 180 nap, azaz február vége.
Újra kiírják a közbeszerzést a Duna part felújítására. Valószínűleg ez is olyan projekt lesz, amihez az Önkormányzatnak hozzá kell tennie plusz forrásokat a megítélt támogatáson felül is. Ezért ahhoz, hogy a Duna part átépülhessen egyrészt az kell, hogy legyen majd elég forrás, másrészt az, hogy az irányító hatóság hozzájáruljon a határidők kitolásához, mert már érvényes szerződéssel kellene rendelkezzen az Önkormányzat az eredeti feltételek szerint.
445 ezer forintért kerülnek ki új lámpák a Vasútállomásnál épült játszótérhez és a város határába, két helyre, a köszöntő táblákhoz. Az Eon engedélyeztetési eljárásának díjai miatt magas az összeg.
Győri Máté polgármester elmondta, hogy összesen 161 igénylő adott be kérelmet a 12 000 Ft-os tűzifa támogatásra. A Katasztrófavédelemnek ellenőriznie kell a kérvényezők jogosultságát, az Önkormányzatnak pedig le kell szerződnie egy beszállítóval, aki biztosítja majd a kérvényezők számára a tűzifát/fabrikettet. Az Önkormányzat segít majd a kiszállításban is, viszont előre láthatólag majd csak februárban juthatnak hozzá a tüzelőhöz az érintettek. A fejleményekről folyamatos tájékoztatást ígért a polgármester a NYITOTT KAPU nevű zárt Facebook csoportban és az Önkormányzat egyéb felületein.
Elfogadta a Képviselő-testület a képviselők beszámolóit az éves munkájukról. Sajnos egyik képviselő sem tisztelt meg minket azzal, hogy a beszámolóját az ülésen ismertesse, mindenki csak írásban adta le. Kivétel ez alól Balázs Mária, aki a Humán Bizottság korábbi ülésén szóban is beszámolt az éves munkájáról. A képviselők beszámolói az Önkormányzat honlapján elérhetők.
A Képviselő-testület megemelte a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak illetmény-alapját 2019 évre, ami azt jelenti, hogy az ő bérük nő valamennyivel. Az összes növekedés nagyjából havi bruttó 1 millió forint lesz. Ez oszlik szét a Hivatal összes (közalkalmazott) dolgozója között.
Elfogadták Karsai Gergely képviselő két havi tiszteletdíjáról szóló felajánlását, összesen bruttó 232 288 Ft-ot és a Lakihegy rádióval fennálló szerződés jövő évre történő meghosszabbítását is.
Elfogadták a Bizottságok és a Képviselő-testület jövő évi ellenőrzési teveit. A Bizottságok közül csak a Pénzügyi határozott meg maga számára ellenőrzési feladatokat és hozzájuk kapcsolódó felelősöket. Elfogadták továbbá a Képviselő-testület és a Bizottságok 2019. évi munkatervét, a Bizottságok beszámolóit a 2018. évi munkájukról és a Szép és Ép Fog Kft-vel kötött szerződés módosítását is.

47689406_747961148913767_8972803971223650304_o.jpgA tegnapi napra is jutott egy kis színes is. A fideszes képviselők sem adhatnak mást, csak mi lényegük: az ülés után a polgármester és az alpolgármester narancsokkal kedveskedett a megjelent vendégeknek, ezzel kívánva kellemes ünnepeket. A narancsok egy részét végül Erik tiszteletes segítségével eljuttatuk a Református templomnál található ételdobozba, amelybe ezáltal megérkeztek az Önkormányzat első adományai is. Ebbe az ételdobozba bárki bármikor betehet és bárki bármikor kivehet ételt, ajánlom mindenki figyelmébe, legyen akár adakozó, akár rászoruló!

komment
Címkék: KÖZÖS ERŐVEL

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr1414707150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása