ERCSI FALANSZTER

Beszámoltak tevékenységükről a helyi médiaszolgáltatók

2019. december 09. 22:00 - FischerÁdám

December 22-én lesz a városi karácsonyi ünnepség. Állandó nyitvatartással lesz látogatható jövőre az Eötvös Múzeum. Elfogadta a Bizottság a Lakihegy Rádió és az ErcsiWeb beszámolóit. Új szerkesztőt kell találjon az Önkormányzat az Ercsi Híradó élére. Nyílt ülést tartott a Humán Bizottság. Fischer Ádám képviselő beszámolója.

f_001_1.png

A Bizottság alelnökének Győrfiné Csőke Anikót választották.

Kovács Edina a Művház intézményvezetője beszámolt az aktuális önkormányzati rendezvényekről. Elmondta, hogy az első két adventi gyertyagyújtás, a mikulás ünnepség és a rendszeres sorozatok decemberi alkalmai rendben lezajlottak. A harmadik adventi gyertyagyújtás december 15-én lesz, az utolsó – együtt a városi karácsonyi ünnepséggel – pedig 22-én.

Gólics Ildikó, a Bizottság elnöke a Művház rendezvényeihez kapcsolódva arról érdeklődött, hogy miért oda került összehívásra a Képviselő-testület utolsó nyílt ülése. Véleménye szerint így a testületi ülés lakossági fórummá alakul, és a Polgármester nem érvényesítette a legutóbbi alkalommal sem a hozzászólások szmsz-ben rögzített rendjét, azaz a lakossági hozzászólásokból szerinte túl sok volt és ezek szerinte túl hosszúak voltak. Szabó Tamás polgármester a válaszában elmondta, hogy amíg ilyen nagy az érdeklődés a Képviselő-testület nyílt üléseivel kapcsolatban, addig a nagyobb helyszínre fogja őket összehívni. Elmondta, hogy a lakossági hozzászólások időkeretére jobban fog figyelni, de az érdeklődő lakosoknak továbbra is szót kíván adni, ha hozzá szeretnének szólni a testület üléséhez.

Kovács Edina intézményvezető a 2020. évi tervezett önkormányzati rendezvényekről is beszámolt.

Elmondta, hogy a sikeres sorozatokat – Ercsiek a nagyvilágban, Történelmi előadások, Lépcsőkoncertek – jövőre is folytatják. Havi egy alkalommal fog jelentkezni mindegyik program. Az intézményvezető kiemelte, hogy a Művház kapcsolata nagyon jó a nevelési intézményekkel, a jövőben is fognak programokat szervezni kifejezetten a Város óvodásainak és iskolásainak. Céljuk, hogy minden ercsi diák legalább évente egy alkalommal eljusson egy színházi előadásra. Leszenek rendezvények a kerek évfordulókhoz kapcsolódóan is: a Trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára, a Fekete István emlékévhez kapcsolódóan és Paczolay Gyula, Ercsi Város Díszpolgárának 90. születésnapja alkalmából is. Vajdics András képviselő javaslatot tett arra, hogy a Fekete István emlékévhez kapcsolódóan az Önkormányzat vagy valamelyik intézménye szervezzen kirándulást a helyi gyerekeknek a Kis-Balatonhoz, a Fekete István Emlékházhoz. Gólics Ildikó bizottsági elnök szerint ez nem a Művház tevékenységi körébe eső felvetés, ezért kérte Vajdics Andrást, hogy erről az illetékesekkel egyeztessen majd.

A megváltozott törvényi előírásoknak és az üzemeltetési tapasztalatoknak megfelelően változott a Művház, a Könyvtár, a Helytörténeti Gyűjtemény és az Eötvös Emlékház nyitvatartása. A lefőbb változás az, hogy utóbbi kettő

2020-tól állandó nyitvatartás szerint várja az érdeklődőket,

miután alkalmazásba állt a városban egy muzeológus. Ő a gyűjtemények gondozásával, fejlesztésével is foglalkozni fog, hogy korszerű és attraktív tárlatok színesíthessék a Város kulturális életét.

A Bizottság azt javasolja a Képviselő-testületnek, hogy kérjen be ajánlatokat az Ercsi kalauz nevű turistatérkép és a Megyei Értéktárba bekerült öt ercsi értéket bemutató kisfilmek gyártására, az ajánlatok alapján pedig biztosítson ezekre előirányzatot a 2020. évi Költségvetésben.

Mivel a Sziltop Kft helyett a Dunaújvárosi Tankerületi Központ lett a Kossuth Iskola fenntartója, módosítani kell az épületben dolgozó Megyei Pedagógiai Szakszolgálat helyiséghasználati szerződését, ez azonban a sokszereplős rendszerben további előkészítést igényel.

A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testület munkatervének tervezetét. Hozzászólásomban (Fischer Ádám, képviselő, e sorok írója) amellett érveltem, hogy a Képviselő-testület és a Bizottságok ülései 18:00-s kezdettel kerüljenek összehívásra, tekintettel arra, hogy a Város népének egy jelentős része a Városon kívül dolgozik, így a helyi közéletbe való bevonódást ellehetetleníti a nyílt ülések korábbi kezdése. Gólics Ildikó bizottsági elnök szerint a nyilvánosság biztosítása nem ezt jelenti, mindenki informálódhat az Önkormányzat honlapjáról is. A Bizottság végül az eredeti tervben szereplő 17:00-s kezdési időpontra tett javaslatot helyben hagyta.

Elfogadta a Bizottság a 2020. évi ellenőrzési tevét.

Elfogadta a Bizottsági a Lakihegy Rádió éves beszámolóját is.

A rádió ügyvezetőjének elmondása szerint a Lakihegy Rádió piacvezető a vételi körzetében,

az általuk készíttetett mérések szerint többen hallgatják, mint az országos rádióadókat. Papp György tanácsnok, Gólics Ildikó bizottsági elnök és Balázs Mária bizottsági tag elégedettségüket fejezték ki a rádió műsoraival kapcsolatban. Örülnek, hogy az ercsivel kapcsolatos hírek, az ercsi rendezvények híre eljut más településeken élőkhöz is. Békes Norbert bizottsági tag kérdésére az ügyvezető elmondta, hogy a vételi körzetük észak-déli irányban a dél-budai kerületektől Ercsiig, kelet-nyugati irányban Alsónémeditől Érdig terjed, viszont konkrétan Ercsiben mért vagy az ercsi témákat feldolgozó műsorokkal kapcsolatos hallgatottsági adatokkal nem rendelkezik.

Elfogadta a Bizottság az ErcsiWeb beszámolóját is. Marczinka Ákos vállalkozó elmondta, hogy az általuk gyártott közszolgálati műsorok nézettsége folyamatosan nő. Szóba került, hogy a szolgáltató a szerződésben vállalt műsoridőt rendszeresen túlteljesíti, valamint, hogy tulajdonképpen az összes helyi rendezvényről tudósítanak és aktívan keresik az együttműködést a közintézményekkel. A jövőre vonatkozóan az ülés résztvevői több fejlesztési lehetőséget is felvetettek. Volt javaslat arra, hogy több ercsi vállalatot kellene bemutatni, hogy a munkanélküliek és a munkáltatók könnyebben egymásra találjanak. Felmerült egy portrésorozat igénye is, amiben bemutatkozhatnának azok az Ercsihez kötődő emberek, akik valamilyen területen kimagasló eredményt értek el. Szóba került az is, hogy

mivel sokan hiányolják a televíziós adást, a műsorokat le lehetne vetíteni Művházas rendezvények előtt,

az Egészségházban kihelyezett készülékeken vagy a Kinizsi Klubházban, de akár a boltokban is. Az ErcsiWeb képviselői elmondták, hogy szívesen bővítik a jelenlegi szerződésüket a felsoroltak szerint, ha van erre igény az Önkormányzat részéről.

A Humán Bizottság 2019. évi keretéből fennmaradt 300 000 forintot a Bizottság felügyelete alá tartozó intézmények – a két óvoda és a Művház – között osztják szét, az évzáró ünnepségeik támogatása céljából.

Egyebekben Kovács Edina, a Művház intézményvezetője elmondta, hogy 2020-ban nem szeretné folytatni az Ercsi Híradó szerkesztését, ezért szeretné, ha az Önkormányzat ezzel mást bízna meg.

komment
Címkék: KÖZÖS ERŐVEL

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr9315348070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.