ERCSI FALANSZTER

Fennakadások a Hulladékudvarban és a háztartási emésztők ürítésében

2018. október 18. 22:00 - FischerÁdám

Végleges megállapodásig a korábbi szerződés szerint üzemelteti a Hulladékudvart a Vertikál ZRt, de a konténerek ürítése nem a megszokott rend szerint zajlik. Az emésztők ürítését végző Liquid Porter Kft is felmondta a szerződését. Az óvodai és iskolai étkeztetést bonyolító Junior ZRt emelni szeretné a szerződésben rögzített árait. A Szociális Szövetkezet vezetője elégedett a Szövetkezet munkájával. Nyílt ülést tartott a Pénzügyi, Fejlesztési és Közbiztonsági Bizottság valamint a Képviselő-testület is.

f_001.png

Szóba került, hogy mostanában többen jelezték, hogy a kukájukat nem ürítette ki a szolgáltató. A Polgárőrség vezetője elmondta, hogy második hete polgárőrök kísérik a kukásautót, mert megtámadták a kukásokat is, viszont ő nem látta, hogy bárkinek is ott hagyták volna a szemetét, akinek a kukáján volt matrica. Mindenesetre jelezni fogják a problémát a szolgáltatónak.
A Hulladékudvarral kapcsolatban, ahová ercsi lakosok vihetnek soron kívül meghatározott mennyiségű szelektív és zöldhulladékot, illetve lomot, és amelynek az üzemeltetési szerződését az üzemeltető vállalat felmondta, elmondták, hogy Győri Máté polgármester és a vállalat abban egyeztek meg, hogy amíg nincs végleges megállapodás, az üzemeltető a korábbi rend szerint üzemelteti a hulladékudvart, vagyis hétfőn kellett volna kiürítenie a konténereket. Ez akkor nem történt meg, de az ismételt közbenjárás óta elvitték egyszer. Az a közeljövőben kiderül, hogy ez egyszeri alaklom volt, vagy ezek után tartják magukat a megállapodáshoz.
Az óvodákban és az iskolákban az étkeztetést biztosító Junior ZRt képviselője kérést terjesztett a Bizottság elé. Ők közbeszerzésen nyerték el a megbízásukat, több éves időtartamra, előre rögzített árakon. A Vállalat 14%-kal szeretné megemelni az árait jövő év elejétől, amit azzal indokol, hogy a minimálbér-emelés nem volt előre látható, illetve az élelmiszerek árának az emelkedése sem. A jövő évi ár így 94 millió forintra emelkedne, ami 12 millióval több az előzetes megállapodás szerinti rögzített árnál. A Bizottság tudomásul vette a kérést, de az esetleges teljesítéséről csak később döntenek.
Szó volt a közbiztonsági helyzetről. A statisztikák tovább javulnak, egyre több a térfigyelő kamera, de a város népének biztonságérzete nem javul. Az Egészségházban sorszámautomata került üzembe, ami biztonságosabbá tette a várakozást.
Sandi József képviselő és a Duna Herba Szociális Szövetkezet elnöke beszámolt a szövetkezet gazdálkodási tevékenységéről. Az első évben sikerült gépeket beszerezniük, a Vadexnek dolgoznak és az Önkormányzatnak, télen felújítják a telephelyüket. Elmondta, hogy nagyon jó a közösség, jól dolgoznak a szövetkezet alkalmazottjai, sokan szeretnének a szövetkezetben dolgozni, ő pedig szeretné megtartani a munkásokat. Ezt béremeléssel nem tudja kifejezni, de Erzsébet utalvánnyal tudta, amíg a kormány meg nem adóztatta, így jövőre SZÉP Kártyával fogja tudni.
Ahogy arról már hétfőn beszámoltam, emelkednek a Művház bérleti díjai 10% körüli mértékben. A konkrét árak a hétfői (2018.X.15.) beszámolóban olvashatók a Falanszteren.
A Bizottság nem javasolja az önkormányzati bérlakások bérleti díjának, a temetői díjaknak, a közterület használat díjainak, illetve a helyi adók mértékének a módosítását
A Bizottság javasolja 800ezer forint előirányzat biztosítását a Kossuth Iskolában helyiségek felújítására a Megyei Pedagógiai Szakszolgálat részére.
Szabó Ildikó gyermekorvos számára 1,5 millió forint előirányzatot biztosít az Önkormányzat helyettesítésre, mivel az egyik gyermekorvosi praxist továbbra sem sikerült betölteni. Szabó Ildikó egyébként be szeretne vonni mégegy orvost a helyettesítésbe, az összesített rendelési idejét pedig csökkenteni szeretné. Ezekkel a kérésekkel módosították a szerződését, amit a Bizottság jóváhagyott. Arról, hogy pontosan hogyan módosul a rendelési idő, azt nem látta át teljesen a Bizottság, az Előterjesztés pedig nincs az Önkormányzat honlapján, így az majd a legközelebbi Képviselő-testületi ülésre tisztázódik teljesen.
Végül a nem közművel összegyűjtött (azaz emésztős-szippantós) háztartási szennyvíz begyűjtését végző vállalat (Liquid Porter Kft) is felmondta a szerződését az Önkormányzattal, de az Önkormányzat szerint jogtalanul, mivel nem tartották magukat a szerződésben rögzített felmondási időhöz. A Bizottság kifogást emel a felmondás ellen, kéri az illetékes Katasztrófavédelmet ideiglenes szolgáltató kijelölésére, és új pályázatot ír ki.

komment
Címkék: KÖZÖS ERŐVEL

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr4114706866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása