ERCSI FALANSZTER

Módosítani kényszerült a Város Költségvetését a polgármester

2020. május 01. 19:00 - FischerÁdám

Szabó Tamás kinevezett a Város Alpolgármesterévé. Balázs-Fülöp Ferenc háziorvos szeptember 30-ig rendel. Az Önkormányzat összesen 90 milliós bevétel-kiesést szenvedett el március-április hónapban, ami miatt sok juttatást és támogatást idén nem tud megfizetni. A bevételeket az Ipari Parkban található ingatlanok értékesítésével igyekszik növelni a Város. Fischer Ádám beszámolója a Polgármester által március-áprilisban hozott döntésekről.

f_001_1.png

Magyarország Kormánya a kialakult járványhelyzet miatt március 11-étől kezdődően az ország területére Veszélyhelyzetet hirdetett. A Veszélyhelyzetben a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek feladat- és hatásköreit a polgármesterek gyakorolják. A Veszélyhelyzet ideje alatt így a szükséges önkormányzati döntéseket Ercsiben is a Város Polgármestere hozza meg a Képviselő-testület helyett.

Szabó Tamás ezért első döntésével a törvényi előírásoknak megfelelően arról rendelkezett, hogy a Képviselő-testület márciusi munkaterv szerinti ülését nem hívja össze, később pedig határozat született arról is, hogy mind a Testület, mind a bizottságok ülései szünetelnek a Veszélyhelyzet végéig. Ennek megfelelően nem kerül megrendezésre az április 21-én esedékes Közmeghallgatás sem.

A polgármester engedélyezte az újonnan alakult „Roma Egyesület Ercsi Városért” egyesület számára a Város nevének használatát.

A polgármester kinevezte Fischer Ádám képviselőt (e sorok írója) Ercsi Város Alpolgármesterévé.

A döntés oka az, hogy a koronavírus első sorban a 65 éven felüli emberekre veszélyes, őket a Kormány kiemelten kérte, hogy ha lehet ki se lépjenek otthonról. Szabó Tamás polgármester már betöltötte ezt az életkort. A kinevezés ezért a veszélyeztetett korcsoportba tartozó polgármester megfertőződésnek való kitettségének a csökkentése érdekében történt, valamint azért, hogy szükség esetén a Polgármester helyettesítése megoldható legyen. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az Alpolgármester tiszteletdíját bruttó 269 300, költségtérítését pedig bruttó 40 400 Ft-ban állapította meg. A megállapított tiszteletdíj és költségtérítés teljes összegéről a Veszélyhelyzet idejére lemondtam, és azt a járvány elleni védekezés javára ajánlottam fel (Fischer Ádám, alpolgármester, e sorok írója).

A polgármester döntött a Lakihegy Rádió március 31-én lejáró szerződésének a 2021. június 30-ig változatlan feltételekkel történő meghosszabbításáról. Ugyanígy a Dunakavics Kft lejáró szerződése is meghosszabbításra került, ez a szerződés azonban csak 2020. június 30-ig. A Kft ügyvezetője ebben az időszakban is Pólya Gyula lesz, változatlan – bruttó 380 000 Ft-os – megbízási díjért.

Balázs-Fülöp Ferenc háziorvos 2020. szeptember 30-ával felmondta a háziorvosi ellátás biztosítására irányuló szerződését, amit Szabó Tamás tudomásul vett.

Elfogadta a polgármester a Város 2020. évi Közbeszerzési tervét, amiben 2 közbeszerzés kiírása szerepel: a közvilágítás korszerűsítésével kapcsolatos, illetve a Tiszti Klub felújításáról szóló. Mindkét kiírás közzétételének tervezett ideje 2020. június.

Szabó Tamás elfogadta több önkormányzati intézmény és szolgáltató 2019. évi beszámolóját.

Az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ NKft végzi a járóbeteg-szakellátó fenntartását. A rendelő 2019-ben heti 157 órában látott el szakorvosi rendelést. Az év folyamán összesen 39 864 esetet láttak el, ebből 32 ezer esetben ercsi lakosokat. Az év folyamán összesen 18 féle szakrendelés működött az Egészségházban, a dolgozók létszáma pedig 59 fő volt. A szakrendelőt fenntartó 4 önkormányzatból az ercsin kívüli 3 nem kíván részt venni a rendelő finanszírozásában, így a szakellátó fenntartásának rendszere újratervezésre szorul.

A könyvtárban folyamatosan zajlik a könyvállomány felülvizsgálata, frissítése, katalogizálása. A beiratkozott olvasók száma sajnos csökkent (303 főről 284-re), azonban a kölcsönzött kiadványok száma emelkedett. 2019-ben a könyvtár dolgozóinak száma 2 fő, az éves Költségvetés mértéke 9,5 millió forint volt. Itt a legnagyobb nehézség az, hogy az intézmény nem rendelkezik korszerű olvasói számítógépekkel, ezáltal pedig nem tudják kielégíteni az ezirányú lakossági igényeket.

Az Egészségügyi Alapellátások terén mindkét gyerek-háziorvosi és mindkét fogorvosi praxis betöltött. A felnőtt-háziorvosi körzetek tekintetében 4-ből egy áll betöltetlenül. Szabó Ildikó gyerek-háziorvos körzetéhez jelenleg nagyjából 1,5-szer annyi gyerek tartozik, mint Khalil Nadir praxisához,

Bányász Szilvia fogorvos viszont több, mint négyszer annyi pácienst látott el, mint Gólián Ákos 2019. utolsó negyedévében.

A felnőtt-háziorvosok között nagyjából egyenletes a betegek megoszlása, és a négy védőnő is közel azonos számú családot gondoz.

A Járási hivatal Foglalkoztatási Osztálya elkészítette a beszámolóját a Város 2019-es munkanélküliségi helyzetéről. A nyilvántartott munkanélküliek száma 2019-ben 283 fő volt. Közülük 204 fő maximum 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A Járásban a munkanélküliek száma 494 fő, ami 3,2%-os munkanélküliséget jelent.

Az Önkormányzat városgazdálkodási feladatait a Dunakavics Kft látja el. A Kft 2019. évi bevétele összesen 61,7 millió forint volt, amiből az Önkormányzat felé végzett tevékenységéből 45,8 millió származott.

A Városban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás megbízásából a Vertikál NZRt látja el. Az NZRt Ercsiben összesen 2960 ingatlanból szállít hulladékot, illetve üzemelteti a hulladékudvart. A városból összesen 2225 tonna hulladékot szállítottak el, amiből mindössze 262 tonnát tett ki a szelektíven gyűjtött hulladék.

A Fejérvíz ZRt 2019. évben 3 kútból összesen 514 360 m3 ivóvizet termelt ki. A három kútból kettő úgynevezett parti szűrésű kút, ezeknek a mangántartalma az előírt határértéken felül van, ami sok problémát okoz a Város Népének. A helyzeten a szolgáltató gyakori hálózatöblítéssel próbál javítani.

A mangánprobléma végleges megszüntetését egy új víztisztító berendezés megépítésével lehetne elérni, ez azonban nagyságrendileg 600 milliós beruházást jelentene a Város számára.

A beruházások területén a Fejérvíz ZRt 2019-ben zsompokat és mosatási csomópontokat alakított ki, zsomp-, és búvárszivattyúkat szerzett be, lecserélte a Híd utcában a víz- és szennyvízvezetékeket, illetve két tűzcsapot. Az ercsi szennyvíztisztító telepre beérkezett szennyvíz éves mennyisége nagyjából 340 ezer m3 volt. A tisztított szennyvíz szennyezőanyag-tartalma mindig határérték alatti volt. Vízdíj tartozás miatt összesen 157 értesítést küldtek ki, 2 háztartásban korlátozták a vízszolgáltatást. Négy háztartásban a hátralék kiegyenlítését követően visszaállították a szolgáltatást.

Az ercsi temető üzemeltetését a Naplemente Bt látja el. 2019-ben 90 temetést végeztek. A Hazai Kommunális Kft biztosítja a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását, azonban 2019-ben az ő szolgáltatásaikat a Városból nem vette igénybe senki. A Város vízi közműveit korábban az önkormányzati tulajdonban lévő Törökkút Kft üzemeltette, azonban ezt a feladatkört a Kormányzat elvette az önkormányzatoktól. A Kft így érdemi tevékenységet nem lát el, megszüntetése folyamatban van.

A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás a Martonvásári Járás településeinek több közszolgáltatását fogja össze. Ercsi, mint a Járás legnagyobb települése csak a háziorvosi ügyeleti szolgáltatás ellátását oldja meg a Társulás keretében.

Ercsi tagja a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásnak is. Ez a Társulás a tagönkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatait koordinálja. A Társulás 2019. évi Költségvetésének főösszege 16 milliárd forint volt. 2019-ben 4,2 milliárdért vásároltak járműveket a MENTO Kft-től, 2,5 milliárdért gyűjtőedényeket az ESE Kft-től, 1 milliárdért gépeket a Profi-Bagger Kft-től. A Mészáros és Mészáros Kft kivitelezésében 10 milliárd forintért hajtottak végre projekteket.

A Ráckeresztúr és a Szakellátó közötti per lezárulásáig elhalasztotta a polgármester a fenntartó önkormányzatoknak a rendelő finanszírozásával kapcsolatos észrevételeinek tárgyalását, illetve a döntést Kajászó Önkormányzata a rendelőt fenntartó Kft-ben meglévő tulajdonrészének a megvásárlásáról. Szabó Tamás a Város Gazdasági programjának és Vagyongazdálkodási tervének elfogadását is elnapolta, a Veszélyhelyzet végéig.

Fischer Ádám alpolgármester (e sorok írója), Vajdics András és Győrfiné Csőke Anikó képviselők, valamint Békes Norbert, Imre Zsuzsanna, Novozánszky Katalin és Poszpisekné Ujvári Ágnes bizottsági tagok a Veszélyhelyzet végéig, Baczakó Andrea, Balázs-Fülöp Ferenc, Gólics Ildikó, Papp György és Sandi József képviselők, Balázs Mária és Takács Jánosné bizottsági tagok pedig április hónapra vonatkozóan lemondtak a tiszteletdíjukról.

Az Önkormányzat 2017. január 12-én kötött szerződést az Assix ZRt-vel, aminek értelmében a ZRt 3 db nagyjából 1-1 hektáros, az Ipari Parkban található telekre szerzett vételi jogot: 72 millió forintos áron megvásárolhatta a 3 telket. A ZRt azonban többszöri módosítás után sem élt a vételi jogával. A 2019-es önkormányzati választás után az Önkormányzat 10%-os foglaló – 7,2 millió forint – ellenében beleegyezett egy újabb módosításba, aminek értelmében a ZRt-nek 2020. március végéig megmaradt a vételi joga. A foglalót a ZRt megfizette, azonban a vételárat határidőre nem, így

a szerződés felbomlott, a telkek és a foglaló a Város tulajdonában maradt, a ZRt pedig elvesztette vételi jogát.

Emellett fontos bevételkiesést jelent az a kormányzati rendelkezés is, aminek az értelmében

a Kormány az önkormányzatoktól elvonja a gépjármű-adóból származó bevételeiket. Ez a Város 2020. évi bevételeit újabb 25 millió forinttal csökkenti.

Mindezekre és egyéb évközi fejleményekre tekintettel a polgármester rendelkezett a Költségvetés módosításáról. A változások eredményeként az összes bevétel tervezett értéke 55 millió forinttal csökkent 1 milliárd 691 millió forintról 1 milliárd 636 millióra.

A bevételek kiesése miatt meg kellett találni azokat a kiadási sorokat is, ahonnan ezt az összeget el tudja vonni az Önkormányzat.

A bér- és rezsijellegű kiadások értelemszerűen nem csökkenthetők és mostmár az előző ciklusból áthúzódó beruházások lezárása sem várathat tovább magára, ami 287 milliós terhet ró a Város 2020. évi Költségvetésére. Mindezek miatt a kényszerű kiadáscsökkentéskor eleve nagyon kevés olyan hely maradt, ahonnan egyáltalán lehetőség van a költségek lefaragására.

Elvonásra kerültek az Önkormányzat és intézményeiben dolgozók bérpótlékai, cafetéria-juttatásai és tervezett évvégi jutalmai, továbbá a képviselők tiszteletdíjai összesen 41 millió forint értékben. Elvonásra került továbbá a helyi társadalmi és sportszervezetek, nemzetiségi önkormányzatok támogatásinak jelentős része összesen 28 millió forint értékben.

A járványügyi védekezés miatt nőttek viszont az intézmények (első sorban az Egészségház és a Szociális Szolgálat) dologi kiadásai, összesen 12 millió forinttal. Így sikerült a bevételi oldalon kiesett 55 millió forintot a kiadási oldallal egyensúlyba hozni. Fontos azonban még, hogy annak ellenére, hogy gyakorlatilag az Önkormányzat az idei évben már nem tud honnan kiadásokat lefaragni, a bevételi oldalon továbbra is része a Költségvetésnek egy 100 milliós, ingatlanértékesítésből beszedni tervezett összeg, amiből mindössze 7 millió folyt be májusig, és amivel kapcsolatban nem látszik, hogy a fennmaradó 93 millió hogyan fog teljesülni. Veszélyt jelent továbbá, hogy a helyi iparűzési adót befizető vállalatok is nehéz időszak elé néznek a válság miatt, ami csökkentheti a bevételeiket és ezáltal az adóbefizetéseiket.

A Költségvetés-módosításhoz illeszkedően Szabó Tamás hatályon kívül helyezte az Önkormányzat tagjainak a tiszteletdíjáról szóló rendeletet, illetve módosította a köztisztviselők illetménykiegészítéséről szóló rendeletet.

Az Önkormányzat bérleti szerződést kötött a Magyar Telekom NyRt-vel. A szerződés értelmében az NyRt 4 évre helyez ki antennát a Víztoronyra évi 1 411 695 Ft-os bérleti díj ellenében.

Az Önkormányzat 2019-es Környezetvédelmi alapjából 6 282 384 Ft-ot az illegális hulladéklerakók felszámolására költött. A maradék 800 ezer forint körüli összeg átkerült a 2020-as környezetvédelmi alapba, ami a 2020-as talajterhelési díjakból származó bevétellel kiegészülve idén 5 415 487 Ft-ot tesz ki. Ezt az összeget az Önkormányzat idén is az illegális hulladéklerakók felszámolására, illetve a Cukorgyár mellett található rekultivált hulladéklerakó területén végzendő kötelező mintavételek finanszírozására fordítja.

A Város idén is részt vesz az óvodatej programban. Ennek keretében a legjobb ajánlatot tevő vállalkozónak heti négyszer kell 0,25 dl tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket biztosítania a Város 284 óvodása számára. Az ajánlattételi határidő május 5.

Közzétételre került a hosszú ideje betöltetlen háziorvosi körzet betöltésére vonatkozó pályázati felhívás immáron vállalkozó orvosok (azaz nem közalkalmazotti munkaviszonyban állók) számára is. A körzet betöltésére május 31-ig lehet pályázatot benyújtani. A jelentkező háziorvosok számára a Város szolgálati lakás igénybevételének a lehetőségét is biztosítja.

A Cégbíróság felhívásának eleget téve a polgármester létrehozta a Dunakavics Kft felügyelőbizottságát, melynek elnöke Feikné Nagy Judit, tagjai pedig Barabásné Agárdi Katalin és Kiss Ignácné. A felügyelőbizottság tagjai megbízási díj nélkül látják el feladatukat.

Szabó Tamás elfogadta a Művház és a Könyvtár 2020. évi munkaterveit. Az intézményekben együtt 7 fő teljes állású és egy részmunkaidős dolgozó látja el feladatát. A Művház az év folyamán 4 kiállítást tervez,

folytatni kívánja a „Történelmi előadások”, az „Ercsiek a nagyvilágban”, a „Lépcsőkoncertek”, valamint az „Irodalmi utazások” sorozatait,

szeretnének helyt adni 1-2 színházi előadásnak, illetve helyi civil szervezetek és amatőr alkotók rendezvényeinek, valamint családi programoknak. A könyvtár a gyűjtemény fejlesztésével szeretné elérni a beiratkozottak számának a növekedését. A múzeumi telephelyek (Eötvös Emlékház, Helytörténeti Gyűjtemény, Helyőrségi Csapatmúzeum) az újonnan munkába állt muzeológus vezetésével szeretnék elérni a sokéves szakmai lemaradás pótlását, és a látogatók számára vonzó kínálat megteremtését.

Kiírásra kerültek a versenyeztetési felhívások összesen 9 db, az Ipari Parkban található telek eladásával kapcsolatban.

A telkek összesített területe közel 8 ha, kikiáltási áruk összesen 220 millió forint.

A telkek megvásárlására az ajánlattételi határidő május 22.

Kiírásra került a Napfény Óvoda intézményvezetői munkakörének a betöltésére vonatkozó pályázati felhívás is. A megbízást 2020. szeptember 1. és 2025. augusztus 15. között töltheti be a nyertes pályázó.

Szabó Tamás módosította az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát. Ennek értelmében a jövőben a Képviselő-testület alakuló-üléseinek az esetében az előterjesztésekre vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni. A közbeszerzési ügyekben a jövőben a Képviselőknek név szerint kell szavazniuk.

Az SzMSz kötelezővé teszi a Képviselő-testület számára Tanácsnok választását, és kizárja több Alpolgármester megválasztásának a lehetőségét.

A Polgármester nem terjeszthet elő a jövőben a Pénzügyi Bizottság véleményével ellentétes Költségvetést. A Bizottsági ülésekre ezentúl senkinek a meghívása sem kötelező.

Jóváhagyta a polgármester a Járóbeteg-szakellátó és a Polgármesteri Hivatal módosított Szervezeti és Működési Szabályzatait, valamint a Szociális Bizottság korábbi – segélyezéssel kapcsolatos – döntéseit. Elfogadta az idősotthon igénybevételéhez szükséges megállapodás tervezetét, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendeletet, az iskolai és óvodai beiratkozási rend módosulásáról szóló határozatot, a Város környezetéről szóló beszámolót, illetve az egyik hétvégére az akkor hatályban lévő kijárási korlátozásnál szigorúbb szabályok elrendeléséről szóló rendeletet.

komment
Címkék: KÖZÖS ERŐVEL

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr4415740694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása