ERCSI FALANSZTER

Kötbérezni fog az Önkormányzat a Duna-part és a Bölcsőde ügyében

2020. augusztus 25. 22:00 - FischerÁdám

Nyugdíjba vonul a Napfény Óvoda intézményvezetője, Bosnyák Istvánné. Nem hosszabbított szerződést az Önkormányzat a Lakihegy Rádióval. A késedelmi kötbérek érvényesítéséért tesz lépéseket a Város a Duna-part átépítésével és a Bölcsőde építésével kapcsolatos projektekben. Eldőlt, hogy nem valósul meg a Tiszti Klub felújítása a közeljövőben, mert a rendelkezésre álló forrás nem elégséges. Elkelt két telek az Ipari Parkban 54 millió forintért, további hat még eladó. Fischer Ádám alpolgármester beszámolója az Önkormányzat augusztusi üléseinek döntéseiről.

f_001_1.png

A Képviselő-testület ülése előtt

Szabó Tamás polgármester köszöntötte 40 éves ercsi munkaviszonya, illetve nyugdíjba vonulása alkalmából Bosnyák Istvánné óvodapedagógust,

a Dózsa Óvoda intézményvezetőjét, aki 20 éve tölti be ezt a feladatkört. Az új nevelési évet már új vezetővel kezdi meg az óvoda. Bosnyák Istvánné biztosította a jelenlévőket, hogy az óvoda ezután is jó kezekben lesz, ő maga pedig szívesen segíti a továbbiakban is a munkát tanácsaival. A Képviselő-testület háláját fejezte ki „Erzsi néninek” a több évtizedes munkájáért, és további sok boldogságot kívánt neki a nyugdíjas éveire.

Bosnyák Istvánné köszöntése

A távozó intézményvezető megüresedő munkakörének betöltésére közzétett felhívás az első körben eredménytelen lett. A Testület kisebb módosításokkal újra felhívást adott ki, az eljárás eredményes lezárulásáig az intézmény megbízott vezetője Balázs Mária, korábbi intézményvezető-helyettese lett.

A Testület ülésén napirend előtt Gólics Ildikó és Papp György képviselők tettek fel kérdéseket. Gólics Ildikó a Savanyúréten tapasztalható kóborkutya-helyzetre hívta fel a figyelmet, érdeklődött a Szolgáltatóházban bekövetkezett tűzeset miatt előállt feladatokról, nehezményezte, hogy a polgármester nem egyeztetett a Képviselő-testülettel az általa az Megyei Kormányhivatal felé benyújtott 7 éves fejlesztési tervről, továbbá kérdezett a Vasútállomás és a Laktanya esetleges átépítéséről. Papp György nehezményezte, hogy augusztus 20-án a villanyoszlopokra nem kerültek ki a magyar nemzeti zászlók, illetve azt, hogy véleménye szerint a jegyző és az alpolgármester nem jelenik meg elég városi rendezvényen.

Szabó Tamás polgármester válaszaiban elmondta, hogy tud a kóborkutya-helyzetről, sajnos az Önkormányzattal szerződésben álló szolgáltató nem ér ki időben a kóborkutyák befogására. Azt ígérte, felméri a környező településeken alkalmazott megoldásokat, hátha talál a Város jobb szolgáltatót, vagy jobb megoldást. A Szolgáltatóházban bekövetkezett tűzeset kapcsán elmondta, hogy a helyreállításokra jelenleg nincs a Költségvetésben előirányzat betervezve. Jelenleg zajlik a károk felmérése, és a szükséges forrás előteremtése, azonban az látszik, hogy milliós nagyságrendű összegre lesz szükség. A benyújtott 7 éves fejlesztési tervvel kapcsolatban elmondta, hogy a csomagba az előző Testület által meghatározott fejlesztési célok kerültek be, amiket ő néhány ponttal egészített ki.

Bekerült így a tervek közé az idősek otthonának a bővítése, a Dózsa út felújítása és a bicikliút folytatásának a terve is.

A Vasútállomással ügyében elmondta, hogy a Gólics Ildikó által elmondottak ellenére ő nem talált olyan dokumentumot az Önkormányzat iratai között, amiben a Kormány kifejezte volna a szándékát a felújítás elvégzésére. Elmondta, hogy márciusban levelet írtak a Kormány felé, azonban erre érdemi választ nem kapott, sőt! Ercsi nem szerepel a MÁV által bejelentett vasútállomás-felújítási programban sem. A Laktanyával kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is érdeklődik egy belga cég a terület fejlesztésére, azonban mivel a terület a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában van, az Önkormányzat itt sokat nem tud tenni, egyelőre a belga cég és a Minisztérium nem jutott egyezségre, ellenkezőleg! Az elképzeléseik nem találkoznak az értékesítés ügyében. A zászlókról azt mondta, hogy úgy gondolja, szerinte így is mindenki megünnepelte a maga módján augusztus 20-át. Az ünnepeken való megjelenésről pedig elmondta, hogy úgy tapasztalja, hogy manapság a legtöbb embernek a hosszúhétvége tartalmas eltöltése fontosabb, mint a részvétel a városi megemlékezéseken, és ezügyben ő nem is kíván nyomást gyakorolni senkire.

A Szolgáltatóház ügyében Gólics Ildikó javasolta, hogy az Önkormányzat vizsgálja felül, hogy melyik ingatlanjára milyen biztosítással rendelkezik, illetve, hogy az épületeken a kötelező vizsgálatok a megfelelő gyakorisággal el vannak-e végezve.

Napirend előtti vita

A Képviselő-testület tárgyalta az üresen álló 1. és 3. számú háziorvosi körzetek helyettesítéssel történő ellátásának az ügyét. Mint ismeretes a 3. számú körzet hosszú ideje betöltetlen, az 1. számú körzetet pedig Balázs-Fülöp Ferenc látta el, ő azonban felmondott, és szeptember végétől nem rendel.

A témához kapcsolódóan Baczakó Andrea képviselő elmondta, hogy szerinte Balázs-Fülöp Ferenc felmondásában engem (Fischer Ádám alpolgármester, e sorok írója) nagy felelősség terhel, mert az ő emlékei szerint én Balázs-Fülöp Ferencet bűnözőnek neveztem, ezzel pedig olyan folyamatokat indítottam el, aminek ez lett a végeredménye. Elmondta, hogy ő Balázs-Fülöp Ferencet a becsületesség mintaképének tartja, az pedig, hogy történtek malőrök az elmondása szerint nem Balázs-Fülöp Ferenc rossz-szándéka miatt fordult elő, ő csak egy helyzetet szeretett volna megoldani. A véleménye szerint

Balázs-Fülöp Ferencet a 30 éves szolgálatáért kitűntetni és magasztalni kellene, nem bűnözőnek titulálni.

Elmondta, hogy a szolgálatban maradó két háziorvos 60 év feletti, és nem kötődnek Ercsihez, ezért bármikor elhagyhatják ők is az ercsi egészségügyet. Végül megköszönte Balázs-Fülöp Ferencnek azt a 30 éves munkát, amivel megtisztelte Ercsit.

Szabó Tamás elmondta, hogy ő az utolsó pillanatig győzködte Balázs-Fülöp Ferencet, hogy maradjon szolgálatban, amire egy ideig hajlandóságot is mutatott a doktor, azonban azt is megérti, ha 70 éves kor felett már az ember inkább pihenésre vágyik. Kitért arra is, hogy a hazai orvoshelyzet rossz, nem sok a jelentkező, és aki jelentkezik, azok sem bizonyulnak többnyire alkalmasnak. A polgármester úgy tapasztalta, hogy Balázs-Fülöp Ferenc és a maradó két háziorvos elképzelései külön irányokba működtek az utóbbi időkben.

Balázs-Fülöp Ferenc azt kérdezte Szabó Tamástól, hogy tárgyalt-e az Orvosi Kamarával az ügyeiről. Szabó Tamás újra elmondta, hogy igen. Balázs-Fülöp Ferenc elmondása szerint a polgármester rossz színben tűntette őt fel az Orvosi Kamara vezetőségénél. Szabó Tamás elmondta, hogy az Orvosi Kamara regionális vezetőjével úgy egyeztetett, hogy az elnök hívta őt fel telefonon és feltett pár kérdést, amire ő válaszolt. Ő sosem kereste a Kamarát, és nem is egyeztettek ezelőtt vagy ezután a Kamara vezetőivel, személyesen nem találkoztak.

Papp György szerint nem kellett volna ügyet csinálni Balázs-Fülöp Ferenc ügyéből, ugyanis fél, hogy így össze fog omlani az alapellátás.

Hozzászólásomban (Fischer Ádám alpolgármester, e sorok írója) kifejeztem, hogy én magam is félek attól, hogy az alapellátás össze fog omlani, ezügyben azonban fontosabbnak tartanám, hogy

az ország olyan kormányt válasszon, amelyik tudja kezelni az alapellátás helyzetét,

ugyanis ahogy Ercsiben, úgy országosan is 60-65-70 éves orvosok jószándékán múlik csak, hogy meddig érhető el egy-egy településen a háziorvosi szolgáltatás. Heves bekiabálások között elmondtam, hogy Baczakó Andrea állításával szemben én sosem neveztem bűnözőnek Balázs-Fülöp Ferencet, emlékeztettem rá, hogy én annyit mondtam, hogy tudomásom szerint az egyik képviselő-társam bűncselekmény gyanújába keveredett. Elmondtam, hogy tudomásom szerint ez az ügy létezik, és az ügyben zajlik is a nyomozás, aminek a végén reményeim szerint kiderül az igazság.

Az egészségügyről kibontakozó vita kapcsán Papp György képviselő hangot adott annak a véleményének, hogy az elhangzottakkal ellentétben szerinte Magyarországon „nagyon jól állunk egészségügyben”.

A két körzetben a helyettesítést végül a két maradó háziorvos látja el 3-3 havonta cserélve, hogy melyik körzetben melyikük helyettesít. Az Önkormányzat folyamatosan hirdeti az üresen álló háziorvosi körzetek betöltésére kiírt felhívásait.

Vita a háziorvosi helyzetről

Szabó Tamás polgármester a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt módosítani kényszerült a Város 2020. évi Költségvetését, mert a bevételek nem nyújtottak fedezetet a kiadások teljesítésére. Az átalakítás keretében a polgármester megvonni kényszerült az Önkormányzat alkalmazásában álló dolgozók cafeteria juttatásait, köztük a sajátját is. A Fejér Megyei Kormányhivatal azonban jelezte az Önkormányzatnak, hogy a hatályos munkajogi törvények értelmében a köztisztviselőket – így a polgármestert, illetve a Polgármesteri Hivatal dolgozóit is – megilleti egy minimális cafeteria keret, aminél kevesebb nem adható. Így

a Képviselő-testület visszaállította mind a polgármester, mind a hivatali dolgozók cafeteria juttatását

bruttó 225 000 Ft/év/fő mértékben. A polgármester a saját cafeteria juttatása ellen szavazott.

Tárgyalta a Képviselő-testület a Város 2020. évi Költségvetésének az első félévi teljesüléséről szóló beszámolót. Elmondható, hogy

az ezévre tervezett bevételek 62%-a már megérkezett az Önkormányzathoz, a tervezett kiadásoknak pedig a 47%-a került kifizetésre.

A két arány közti eltérést első sorban az előző években befolyt, de még ki nem fizetett pályázati pénzek okozzák, azok közül is főleg a Tiszti klub felújítására elnyert összeg, ami jelenleg még szerepel a teljesült bevételek között, azonban a teljesült kiadások között nem.

Kérdésekre válaszolva a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodájának vezetője részletesen beszámolt a költségvetés helyzetéről. A folyamatosan nagy vitát kiváltó ingatlanértékesítésekből a Fidesz-KDNP frakció képviselőinek a szavazatai alapján idén 159 millió forintot tervezett beszedni az Önkormányzat. A polgármester ezt az összeget a Veszélyhelyzet alatt eszközölt Költségvetés-módosítással 101 millió forintra csökkentette. Azonban az első félév adatai alapján így is

csak 17 millió forintot sikerült ingatlaneladásból beszedni,

azaz a teljes évre tervezett bevételeknek csak a 17%-a érkezett be ténylegesen az Önkormányzathoz az első félévben. A szemétszállításra rendelkezésre álló éves összegnek az első félévben már a 71%-a elfogyott az illegálisan lerakott hulladék összegyűjtése miatt. Idén útfelújításokra 7,7 millió forint áll az Önkormányzat rendelkezésére, ebből 3,3 millió forintot költött el kisebb kátyúzásokra többek között a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Mártírok útján. A közmunkások bérére rendelkezésre álló 6,4 millió forintból az első féléveben már elfogyott 5,9 millió. Ennek az az oka, hogy az előzetesen tervezett 5 fő helyett 20 fő dolgozik közmunkában, napi 6 órában, viszont itt várható további állami finanszírozás.

A Költségvetés első félévi teljesüléséről szóló beszámoló

Tárgyalta a Képviselő-testület a Költségvetés aktuális módosítását.

A Költségvetés főösszege a legutóbbi verzió szerinti 1 636 239 769 forintról 1 661 847 841 forintra nőtt.

Az Önkormányzat működési támogatása az év eleji szinthez képest 19 millió forinttal nőtt, mert a Város aktuális helyzete (ingyenes étkezésre jogosultak, közfoglalkoztatottak száma, stb) alapján így kalkulálta ki az Állam. További hatmillió forinttal pedig a nyugdíjas orvosok bérelszámolása miatt nőttek a bevételek. A kiadási oldalon ez az összeg a helyi közösségi közlekedésben keletkezett pluszköltségek finanszírozására (az új, kedvezőbb áron teljesítő szolgáltató a tervezetthez képest később vette át a szolgáltatást), az Állam által minden évben megelőlegezett januári bérek elszámolására, valamint a nyugdíjas orvosok bérének a kifizetésére kerül felhasználásra.

Mivel elkészült Fejér megye Területrendezési Terve, módosítani kell Ercsi Város Területrendezési Tervét is, valamint a Helyi Építési Szabályzatot (HÉSz) is. A tervek és szabályzatok átdolgozására a Testület 4 millió forintot különített el. A készülő új HÉSz egyik fontos új eleme egyébként az lesz, hogy a Cukorgyár újra ipari terület minősítést kap.

Nem hosszabbít szerződést az Önkormányzat a Lakihegy Rádióval,

ezzel havi 120 000 Ft+ÁFA összeget spórol.

Elhalasztotta a Képviselő-testület a döntés meghozatalát a Dunakavics Kft megszüntetéséről.

A társaság felügyelő-bizottságának állásfoglalása a Dunakavics felszámolására és ezzel egyidejűleg a Polgármesteri Hivatalon belül egy Városgazdálkodási Iroda létrehozására tett javaslatot. Ezáltal ugyanazok az emberek végezhetnék ugyanazokat a tevékenységeket, azonban megszűnne a társaság iparűzési adó és társasági adó-fizetési kötelezettsége, és számos egyéb külön költsége, azaz megtakarítást érhetne el az Önkormányzat. Gólics Ildikó képviselő hozzászólásában kifejtette, hogy megfelelő szakemberek bevonásával és megfelelő gépek beszerzésével szerinte gazdaságosan működtethető lenne a társaság. A Dunakavics Kft ügyvezetője elmondta, hogy a gépállományuk nagyon leromlott állapotú, a megfelelő szakemberek szerződtetése pedig véleménye szerint a jelenlegi bérhelyzetben nem finanszírozható az Önkormányzat költségvetési helyzetét ismerve. A Testület végül 3 igen szavazat mellett 4 tartózkodással nem fogadta el a végelszámolás megindításáról szóló javaslatot. Ezután a képviselők elnapolták a Törökkút Kft megszüntetéséről szóló határozat meghozatalát is.

Vita a Dunakavics Kft megszüntetéséről

A projekt előrehaladásával kiderült, hogy a Minibölcsőde felújítására 2017-2018-ban meghatározott önkormányzati forrás 190ezer forinttal meghaladta a szükséges mértéket, így a Testület csökkentette a keretet ennyivel.

Az intézményvezető javaslata alapján a képviselők úgy döntöttek, hogy nem nyújtanak be pályázatot a Nemzeti Ovi-Sport Programban, ugyanis a 4,5 millió forintos szükséges önrészt az óvodák jobban is fel tudnák használni.

A Képviselő-testület elfogadta az Oktatási Hivatallal kötendő kölcsönzési szerződés tervezetét, aminek az értelmében néhány, az Eötvös Emlékházban kiállított tárgy továbbra is az Emlékházban marad.

Ugyancsak elfogadták a képviselők a vízi közmű rendszerre vonatkozó ún. Gördülő Fejlesztési Tervet. Ez tartalmaz egy ütemezést a hálózatok fejlesztésével kapcsolatban. Baczakó Andrea képviselő és Fischer Ádám alpolgármester (e sorok írója) javaslatai alapján azonban tárgyalásokat fog folytatni Szabó Tamás polgármester az üzemeltető Fejérvíz ZRt-vel annak érdekében, hogy

megbecsüljék, mennyibe kerülne kiépíteni a Lehel utca és a Május 1. körút egyes részein még hiányzó szennyvízvezetéket,

illetve melyik évre lehetne beütemezni ezeket a munkálatokat.

Tárgyalta a Képviselő-testület

egy, a Lavotta utcában található és egy, a Diófa utcában található ingatlan eladásának az ügyét.

Hozzászólásomban (Fischer Ádám, alpolgármester, e sorok írója) elmondtam, hogy az ingatlanárverési oldalak adatai alapján ezen a területen néhány tízmillió forintos beruházással fél utcákat fel lehetne vásárolni, és úgy gondolom, hogy ebbe az irányba elindulva lehetne elérni, hogy az Önkormányzat ténylegesen tudjon a szociális problémáktól sújtott Savanyúréten valamilyen társadalompolitikát, lakáspolitikát folytatni, ezzel pedig valamilyen fejlődést elérni. A Testület végül mindkét esetben 6 igen és 1 nem szavazattal úgy döntött, hogy elkészíttetteti az ingatlanok értékbecsléseit a későbbi eladáshoz.

Vita savanyúréti ingatlanok eladásáról

Az Önkormányzat továbbra is eladásra kínál 6 db az Ipari Parkban található telket, összesen 5,5 ha területen, 147 millió forint értékben.

Az Önkormányzathoz lakossági javaslat érkezett arra vonatkozóan, hogy

a Duna-parti parkot nevezze el a Város korábbi polgármesteréről, Bátki Józsefről.

Szabó Tamás polgármester ezt azzal a javaslattal egészítette ki, hogy – mivel a Duna-parton található rakpartot a Cukorgyár töltette fel – a rakparti rész a gyár akkori igazgatójának, Körbel Henriknek viselje a nevét a jövőben. Időközben azonban kiderült, hogy a rakparti rész a Földhivatalnál külterületnek van nyilvántartva, külterületeket elnevezni pedig nem lehet. Ezért a képviselők elé csak a Csónakház és az étterem közti terület átnevezése került. Gólics Ildikó képviselő elmondta, hogy az általa a Város lakóival folytatott beszélgetésekből az derült ki számára, hogy sokak szerint korai még a 20 évvel ezelőtt még hivatalban lévő polgármesterről közterületet elnevezni. Javasolta az átnevezés elnapolását, amit a képviselők meg is szavaztak 6 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett.

Korábban a Pénzügyi Bizottság ülésén Papp György tanácsnok az aktuális közbiztonsági helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy a Városból sok rendőr hiányzik, azonban a készenléti rendőrség rendszeresen besegít a helyi erőknek járőrözéssel. Ezen kívül 7 ember jelentkezett Ercsiből a rendőrség toborzó felhívására. A Polgárőrség vezetője szerint az új illegális hulladék-lerakatok mennyisége a korábbi napi 2-3-ról heti 1-2-re csökkent az utóbbi időben.

A Dunaújvárosi Tankerület úgy döntött, hogy a korábban törvényi erővel elvett Sportcsarnokot és Oktatómedencét mégsem óhajtja üzemeltetni. Felmondták a szerződésüket és szeptember 1-től szeretnék, ha az Önkormányzat üzemeltetné ezeket a létesítményeket. Az Önkormányzat természetesen nem zárkózik el ettől, azonban nem szeptember 1-től. Ha visszakerül a Csarnok és a Medence az Önkormányzat üzemeltetésébe, akkor utána a Tankerületnek kell majd bérleti díjat fizetnie azoknak a használatáért. A Bizottság úgy döntött, hogy felkéri a polgármestert a szerződésmódosítás előkészítésére.

Gólics Ildikó képviselő ismertette a Fidesz-KDNP frakció elképzeléseit arról, hogy az Önkormányzat Szervezeti és Működési szabályzatát hogyan kellene átalakítani. A polgármester felkérte a képviselőt, hogy szövegezze meg a javaslatait, hogy azokról lehessen érdemben tárgyalni. Végül a Bizottság úgy döntött, hogy külön munkacsoportot hoz létre egy esetleges új SzMSz előkészítésére, melynek tagjai Gólics Ildikó képviselő, Fischer Ádám alpolgármester és Imre Zsuzsanna bizottsági tag.

A Képviselő-testület két ízben tartott rendkívüli ülést augusztus hónap során.

Augusztus 3-án első sorban a folyamatban lévő beruházásokról tárgyaltak a képviselők. A Tiszti klub felújításával kapcsolatban Szabó Tamás polgármester kifejtette, hogy arra 150 millió forint pályázati forrást nyert el a Város még 2017-ben. A projektben rögzített műszaki tartalmat egy helyi vállalkozó becslése alapján nagyjából ennek a duplájáért lehetne megvalósítani. A polgármester járt a Megyei Közgyűlésnél is, ahol arról tájékoztatták, hogy a beruházást nagyjából 20 millió forinttal tudnák támogatni. Mivel meglátása szerint a rendelkezésre álló és a szükséges összeg közti 100-150 millió forintos különbséget az Önkormányzat kasszájából nem lehet biztosítani, javasolta az elnyert támogatás visszafizetését, a rendelkezésre álló tervek áttervezését, és egy későbbi pályázaton való újbóli benyújtását. Mivel a rendelkezésre álló összegből az előző Önkormányzat 8-9 millió forintért terveket készíttetett, ezért a visszafizetéskor ezt a hiányzó összeget a Város saját forrásaiból kell visszaadni.

Hozzászólásomban (Fischer Ádám, alpolgármester, e sorok írója) kifejtettem, hogy annak ellenére, hogy a projektet az érvényes támogatói szerződés szerint már 2019. októberéig be kellett volna fejezni, eddig semmilyen szankcióval nem élt az Irányító Hatóság az Önkormányzat felé. Emiatt úgy gondolom, hogy a Hatóságnál érdemes lehet kérelmezni a támogatói szerződés olyan módosítását, amiben a beruházás műszaki tartalmát csökkentjük (ahogy tette ezt az előző vezetés például a Duna-parti beruházás esetében), a megvalósításra pedig új, reális határidőt kérünk. Elmondtam, hogy akkor tudnék tiszta lelkiismerettel lemondani erről a pályázati összegről, ha már minden rendelkezésünkre álló lehetőséget kihasználtunk volna, azonban úgy érzem, hogy ez eddig nem történt meg. Papp György tanácsnok kifejtette, hogy szerinte nem lehet a műszaki tartalmat olyan mértékben csökkenteni, hogy a rendelkezésre álló összeg elegendő legyen a felújításra. A Képviselők végül 8 igen szavazattal 1 nem ellenében úgy döntöttek, hogy

az Önkormányzat eláll a Tiszti klub felújításától.

A folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatban kiderült, hogy a projektmenedzsert és a műszaki ellenőrt is szerződés alapján biztosító Regionális Térségfejlesztési Kft-nek megváltozott a tulajdonosa. Az új tulajdonos megszüntette a beruházások eddigi és jövőbeni alakulásában is kulcsszerepet játszó projektmenedzser és műszaki ellenőr munkaviszonyát, az Ercsivel fennálló szerződését pedig megpróbálta felmondani. Szabó Tamás polgármester beszámolt arról, hogy ezen a ponton úgy érezte, hogy a társaság el akarja tolni magától a bajban lévő projekteket, ami miatt hosszas vitákba keveredett a cég vezetőivel. Végül a Regionális Térségfejlesztési Kft új projektmenedzsert és műszaki ellenőrt nevezett ki, akinek a feladata a beruházások sikeres lezárása lesz. Az Önkormányzat közbeszerzési tanácsadója elmondta, hogy az új projektmenedzser nem vonható felelősségre a projektek eddigi alakulásáért, a Regionális Térségfejlesztési Kft azonban igen.

Mivel a beruházások határidőre nem teljesültek, módosítani kell az Önkormányzat és a Vállalkozók közti szerződéseket. Ennek a határideje augusztus 31. Az új projektmenedzser vállalta, hogy a módosításhoz szükséges műszaki anyagokat egy héten belül elkészíti, míg a szerződésmódosítások tervezetei augusztus 19-ig készülnek el.

A Napfény Óvoda energetikai felújításával kapcsolatban az Önkormányzat álláspontja az, hogy a Vállalkozó határidőre teljesítette a feladatait, a beruházás lezárása azért csúszott, mert az áramszolgáltató nem helyezte üzembe a napkollektorok fogyasztásmérőit.

A Bölcsőde és a Duna-part esetében azonban az Önkormányzat érvényesíteni kívánja a szerződésben szereplő késedelmi kötbéreket a Vállalkozókkal szemben.

A Fejér Megyei Kormányhivatal 6 pontból álló módosítási javaslatot juttatott el az Önkormányzathoz a polgármester által a Veszélyhelyzet idején az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatával (SzMSz) kapcsolatban elfogadott rendeletmódosítása ügyében. Gólics Ildikó képviselő kiemelte, hogy a Kormányhivatal álláspontja szerint az SzMSz módosítása nem volt szükséges és arányos, egyes pontokon pedig jogszerű sem. Itt első sorban arról a rendelkezésről volt szó, ami alapján a polgármester nem terjeszthette volna elő a Város éves Költségvetésére vonatkozó javaslatát a Pénzügyi Bizottság jóváhagyása nélkül. A Képviselő-testület a jogszerűtlen pontokban módosította az SzMSz-t.

Augusztus 13-án rendkívüli ülésen elfogadta a Képviselő-testület Bandula Attila vételi ajánlatait két, az Ipari Parkban található ingatlannal kapcsolatban.

A két – összesen 1,7 ha területű – telket összesen bruttó 54 millió forintért veszi meg a vevő. 

A vevő cége már tevékenykedik az Ipari Parkban, hulladékfeldolgozással foglalkoznak, hulladékanyagokból rezet vonnak ki. A két megvásárolt telken a telepüket szeretnék bővíteni, mert szeretnének a kinyert rézből alkatrész-gyártásba kezdeni, többek között a közlekedés és az egészségügy számára.

Balázs-Fülöp Ferenc háziorvos felmondása után a mellette, eddig az ő alkalmazásában dolgozó asszisztenst az Önkormányzat közalkalmazottként átveszi, így továbbra is változatlan munkakörben tud majd dolgozni.

Az ülésen Szabó Tamás polgármester megemlékezett arról, hogy Poszpisekné Ujvári Ágnes bizottsági tagnak gyermeke született, köszöntötte, és jó egészséget kívánt a családnak.

Elfogadta a Képviselő-testület a Város Közművelődési rendeletét, az óvodák és az iskolák beszámolóit, támogatja Esztergom Város és Pusztavám Község visszalépési kérelmét a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásba, határozott a Dunamenti komplex együttműködést célzó nyertes pályázat keretében előleg igénybevételéről.

A testületi-ülésről készült teljes felvétel itt tekinthető meg:

komment
Címkék: KÖZÖS ERŐVEL

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr6616210850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása