ERCSI FALANSZTER

Az alpolgármester naplója - 2020.04.10.

2020. április 10. 12:00 - FischerÁdám

Ahogy azt korábban megírtam: Szabó Tamás, Ercsi Város Polgármestere 2020. március 31-én kinevezett Ercsi Város Alpolgármesterévé. Alpolgármesterségem ideje alatt igyekezni fogok rendszeresen tájékoztatni a Város Népét az általam végzett munkáról, a Város aktuális ügyeiről. Beszámoló az első egy-másfél munkahetem eseményeiről.

f_001_1.png

Április elsején kezdtem első munkanapomat a Hivatalban, ami (ahogy az egész hét is természetesen) az ismerkedésről szólt első sorban. Megismerkedtem a Polgármesteri Hivatal dolgozóival és a polgármester bemutatott a közintézmények vezetőinek és dolgozóinak is. Természetesen nem jutottunk el minden intézménybe egyből, nyilván sokan a vírushelyzet miatt otthonaikban végzik a munkájukat, és persze sokakat már korábbról ismertem ercsi lakosként, illetve ercsi önkormányzati képviselőként, de az eredményes munkához fontos, hogy minél jobban megismerjem az ercsi közszolgáltatásokat működtető embereket. A tapasztalatom az, hogy mindenhol együttműködően és bizalommal fogadtak, a Hivatal dolgozói pedig barátságosak és sokat segítenek a beilleszkedésben.

Ugyancsak április elsejei történés, hogy a polgármester közbenjárása nyomán újra megnyitott a hulladékudvar. Ennek kapcsán el is látogattunk a lerakóhoz, ha pedig már ott voltunk informálódtunk az Épszerk-Pannónia Invest Kft közelben épülő vasbetonszerkezet-gyártó csarnokáról, illetve a Pidó Kft telephelyén közel egy éve heverő „Duna-kapu” állapotáról. Április elsején indult meg a helyi személyszállításban a Volánbusz ZRt szolgáltatása.

A vírushelyzet miatt a buszokon nem lehet jegyeket és bérleteket vásárolni.

Ezeket valószínűleg a járat útvonala mentén elhelyezkedő boltokban fogják árusítani, de erről később várható pontos tájékoztatás. Mindezek mellett a Volánbusz egy telefonos alkalmazást is kifejlesztett, ahol jegyeket értékesítenek. Ennek a használatáról ide kattintva lehet tájékozódni. Nekem sikerült helyi jegyet vennem, de a rendszerbe regisztrálni elég időigényes és kicsit bonyolult, alapvetően nem túl utasbarát. A helyi menetrend ide kattintva tekinthető meg.

Szabó Tamás polgármesterrel az ErcsiWeb kameráin keresztül tájékoztattuk a Város Népét az alpolgármesteri kinevezésemről és annak okairól.

A MOL által a Város számára felajánlott 104 liter kézfertőtlenítő és 104 liter felülettisztító intézmények közötti szétosztásával engem bízott meg a polgármester. Tartom a kapcsolatot az intézményvezetőkkel, és igény szerint eljuttatom hozzájuk a fertőtlenítőszereket. Ebből is látható, milyen az alpolgármesteri hivatal természete: elsődleges feladat a Polgármester adminisztratív feladataiban részt vállalni, hogy a Polgármesternek több kapacitása maradjon a legfontosabb feladatainak az ellátására. A fertőtlenítőszerekért hálás az Önkormányzat.

Másodikán

a folyamatos lakossági panaszok miatt ellenőriztük a közétkeztetésben biztosított ételek minőségét.

Ez sajnos elég változó, a panaszokkal minden esetben megkeressük a Prizma Junior ZRt kapcsolattartóit, akik a jelzésekre általában együttműködően reagálnak, de sajnos továbbra is vannak negatív tapasztalatok. Az ételosztáshoz kapcsolódóan ugyancsak másodikán a Pusztaszabolcsi Agrár ZRt 1000 db joghurtot ajándékozott a Városnak, amiért hálás az Önkormányzat, és aminek a szétosztásában közreműködtem. Természetesen a joghurtok nagyrésze a közétkeztetési ételadagok mellé lett társítva, de jutott a Szociális Szolgálattól házi segítségnyújtásban részesülő rászorulóknak, a közmunkásoknak és a mentősöknek is. Jártunkban-keltünkben megtekintettük a minibölcsőde építkezését is. Zajlik a közműrákötések kialakítása, a munkaterület takarítása, az udvaron a tereprendezés, illetve a belső burkolási munkák.

Harmadikán a Dunakavics Kft munkatársaival

beszereztük azt a 6 raklapnyi tartós élelmiszert és higiéniai terméket, amiket a helyi nehéz helyzetű emberek között osztottunk szét a húsvét közeledtével.

A beszerzés összértéke 966 589 Ft volt. A forrást Ercsi Város Önkormányzata és Ercsi Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata közösen biztosította. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat az Önkormányzattól kapott ezévi 300 000 Ft-os támogatásának egészét erre a célra fordította, míg az Önkormányzat a polgármester, az alpolgármester, valamint a független képviselők és bizottsági tagok tiszteltdíj-felajánlásainak terhére egészítette ki az összeget.

01_1.jpg

A pénteken megvásárolt árukból a hétfői napon a Művelődési Ház és az óvodák dolgozóinak hathatós segítségével összesen 170 db egységcsomagot állítottunk össze. A csomagokhoz a Biopont Kft biztosított kartondobozokat, amiért hálás az Önkormányzat.

02.jpg

03.jpg

04.jpg

Kedden előzetes egyeztetés alapján átszállításra került a korábban a Kis-Dunánál kivágott 200 éves kocsányos tölgy ágaiból készült, és a Duna-parton felállítani tervezett úgynevezett Duna-kapu két faragott oszlopa. Ezeket az előző városvezetés kérésére a Pidó Kft telephelyén helyezték el és tárolták közel egy évig, ingyenesen. A társaság tovább nem tudott már helyet biztosítani az oszlopoknak, így kérte, hogy annak az Önkormányzat keressen új helyet. Az oszlopok szakszerű és stabil felállítása a Duna-parton milliós tétel, amire a Költségvetésben jelenleg nincs forrás, így az oszlopok a Tiszti-klubba kerültek. Az átszállításban a Pidó Kft és a Tre-Men Kft nyújtott segítséget, amiért hálás az Önkormányzat.

05.jpg

06.jpg

07.jpg

Sajnálatos módon csütörtökre nyilvánvalóvá vált, hogy az a társaság, amivel egy – az Ipari Parkban található – építési telek eladásáról az előző Városvezetés 2017-ben szerződést írt alá,

nem fogja tudni kifizetni a telek 72 millió forintos vételárát.

Az előző Városvezetés ezt a bevételt egyébként 2017 óta minden évben számításba vette az Önkormányzat költségvetési bevételeinek a tervezésekor, de egy forintot sem tudott belőle beszedni, sőt! Győri Máté korábbi polgármester még a választási veresége után három hónappal is fontosnak érezte, hogy megírja: a Városnak nem lett volna szüksége hitelfelvételre, ha ez az összeg beérkezik a Költségvetésbe. Amíg az előző városvezetés tehát egy fillért sem tudott 3 év alatt az üzletből realizálni, addig az új városvezetés egy 7,2 milliós foglalót megkövetelt, és meg is kapott a társaságtól. Azonban többszöri határidő-engedmények ellenére a vevő a további fizetési vállalásait nem tudta teljesíteni, így a szerződés 4 év után megszűnt. Az Önkormányzat a szerződésből 7,2 millió forintos bevétellel szállt ki, a telek pedig természetesen a Város tulajdonában marad.

Mindez azonban a Költségvetési helyzetünket tovább rontja. A polgármester eredeti javaslatával szemben a Fidesz-KDNP frakció képviselői ugyanis olyan Költségvetést fogadtak el, amiben 158 millió forintnyi bevétel szerepel ingatlanok értékesítéséből. A csütörtöki fejlemények tükrében jelenleg ennek a bevételnek már egy részének a beszedésére sincs az Önkormányzatnak érvényben lévő szerződése, ami azt jelenti, hogy 158 millió forintot valamilyen más forrásból kell beszedjen a Város, vagy meg kell takarítson 158 millió forintnyi kiadást. Sőt! A Kormány a héten a koronavírus-járvány miatti gazdasági intézkedései közt bejelentette: elveszik az önkormányzatoktól a gépjárműadóból származó bevételeiket is, ami újabb 25 millió forintos hiányt okoz Ercsi Költségvetésében.

A hiány így összesen nagyjából 180 millió forint jelenleg.

A hét folyamán a Szociális Szolgálat és a Polgármesteri Hivatal dolgozóival, valamint a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselőivel egyeztetve

folyamatosan dolgoztunk azon, hogy a járvány idején a nehéz anyagi körülmények között élők számára minél igazságosabban tudjunk segítséget nyújtani.

Az egyeztetéseink során arra törekedtünk, hogy a települési támogatást kérelmezők közül mindenki kapjon élelmiszercsomagot, aki hiánytalan és a valós életkörülményeiknek megfelelő kérelmet nyújtott be, illetve igyekeztünk a felajánlásokból összeállított 170 db további csomagot úgy szétosztani, hogy azokhoz jusson el, akiknek a nehéz körülményeiről az Önkormányzatnak tudomása van, de települési támogatásban nem részesültek a közelmúltban.

08.jpg

09.jpg

A 170 db csomagot az Önkormányzat és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2020. április 8-án és 9-én juttatta el a rászorulókhoz a Dunakavics Kft és a Polgárőrség segítségével.

komment
Címkék: KÖZÖS ERŐVEL

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr3815601776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása