Az alábbiakban Fischer Ádám alpolgármester 2020. július 2-án elmondott köszöntője olvasható, ami a magyar egészségügy napja és a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja alkalmából tartott ünnepségen hangzott el.
Tisztelt egészségügyi dolgozók! Tisztelt közalkalmazottak!
Köszöntöm Önöket a magyar egészségügy napja, illetve a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja alkalmából!
Köszöntöm Önöket, bár – mint akit egyedül nevelt fel egy egészségügyi dolgozó – én magam is pontosan tudom, hogy
a politikusok éves rendes köszöntései nem sokat érnek, sőt! Kifejezetten dühítők is tudnak lenni, mikor az év további 364 napján az alacsony fizetések és a folyamatos túlterheltség várja az embert.
Ugyanis a politika mind az egészségügy, mind a közigazgatás dolgozóit legtöbbször csak a szavak szintjén ismeri el. Teszi ezt annak ellenére, hogy az egészségügy fejlesztésére például égető szükség lenne. Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon hal meg a legtöbb ember rákos megbetegedésekben, és a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálesetek számában is az élbolyba tartozunk. A statisztikák szerint éves szinten mintegy 45 000 honfitársunk halála lenne elkerülhető megelőzéssel, illetve tökéletesen szervezett egészségügyi ellátással.
Az ország népének rossz egészségi állapota ellenére – az Unióban szintén egyedülálló módon – a rendszerváltás óta folyamatosan csökken az egészségügy részesedése az állami költségvetésen belül.
Az alacsony mértékű állami ráfordítás pedig sok egyéb mellett természetesen alacsony béreket is jelent, ami miatt 10-ből 6 orvostanhallgató külföldön szeretne elhelyezkedni, a tíz éve végzett egészségügyi szakdolgozók kétharmada ma nem a szakmájában dolgozik, országosan közel 500 háziorvosi és 250 fogorvosi praxis betöltetlen, ahogy a szakdolgozó álláshelyek negyede is. A kormányzat 2022-re a 2018-as szinthez képest 72%-kal tervezi emelni az egészségügyisek jövedelmeit, azonban ez sem elég ahhoz, hogy a bérek akár csak megközelítsék akár csak a cseh és szlovák bérek szintjét, ahol jelenleg is kétszer, háromszor annyit vihetnek haza a dolgozók.
Bár közvetlen emberéletek nem múlnak a munkájukon, a közhivatalok tisztségviselői is alapvető szolgáltatásokat nyújtanak a társadalom számára. Mindannyiunknak természetes, hogy ők azok, akikhez fordulhatunk adó-, okmányirodai, gyám-, anyakönyvi, földhivatali, hagyatéki, vagy bármilyen közszolgáltatással kapcsolatos ügyben, illetve a legkülönfélébb támogatások igénylésével kapcsolatban is.
Munkájuk mindenki számára nélkülözhetetlen, sok türelmet és empátiát igénylő, sokszor embert-próbáló feladat, aminek az elismerése – az egészségügyisekhez hasonlóan – mégis messze elmarad a rájuk rakódó terhek mértékétől.
Megdöbbentő módon az ő alapilletményük 2008 óta, több mint egy évtizede nem emelkedett egy fillérrel sem.
Bár ők nem önkormányzati alkalmazottak, így nincsenek most itt, de egy szóra érdemes megemlékeznünk a regionális közigazgatás (megyei, járási szint) dolgozóiról is, akiket legújabban kormánytisztviselőknek neveznek. Az ő illetményeik 2008 után az idei évben emelkedett valamelyest, de abban sem volt sok köszönet: a béremelést nagymértékű létszámleépítés előzte meg, majd, hogy a lecsökkent létszám is el tudja látni a szükséges feladatokat, megnövelték a munkaidejüket és csökkentették a szabadnapjaik számát.
Az elismertség hiányát végül jól példázza az is, hogy a Köztisztviselők napja 2017. óta már csak nem is központilag elrendelt munkaszüneti nap a közigazgatásban.
Az idei július elseje különleges a július elsejék sorában is, az idei év ugyanis rengeteg új kihívást hozott az Önök számára. A világjárvány miatt az egészségügyben dolgozók minden nap a saját egészségüket kockáztatva kellett gondoskodjanak mások egészségéről, amit jól mutat az is, hogy az összes koronavírusos megbetegedés 10%-a magukat az egészségügyi dolgozókat érintette. A köztisztviselőkre eközben a rengeteg nehéz helyzetbe került család felől érkező tömérdek megkeresés kezelése rótt megnövekedett terheket. Az elismerés hiánya azonban a vírushelyzetben is tetten érhető maradt. A közszféra különböző ágazatainak a szakszervezetei többek között a frontvonalban helyt állók bérének a megduplázását követelték, ez azonban teljes egészében elmaradt, és
a közalkalmazottak közül kizárólag az egészségügyi dolgozók egy részének a többletmunkáját ismerték el egy bruttó 500 ezer forintos összeggel, ami mindenképpen üdvözlendő, azonban az, hogy többek között a köztisztviselők, vagy éppen a szociális ágazat dolgozói kimaradtak az elismerésből, elszomorító.
Ezen a ponton joggal szegezhetik azonban nekem a kérdést, hogy ha ilyen jól tudom, hogy kinek a munkáját hogyan kellett volna elismerni, akkor Ercsi Város Önkormányzata a veszélyhelyzet közepén mégis miért vonta vissza a közalkalmazottak béren kívüli juttatásait és az éves jutalomkeretét. Higgyék el azonban, hogy az Önkormányzat nem a közalkalmazottak ellen dolgozik, pont ellenkezőleg: ugyanabban a cipőben jár, mint Önök. Ha nem lett volna elég gondunk a 2016 óta húzódó beruházások lezárásának a költségeivel és a járvány miatti gazdasági visszaesés hatásaival, mindezek tetejébe a központi kormányzat még direktben is vett el az Önkormányzat bevételeiből. Kérem, higgyék el,
ha lenne még olyan forint az idei évi önkormányzati költségvetésben, amit át lehet tenni az egyik sorról a másikra, azt biztosan elvennénk, és a közalkalmazottak elismerésére fordítanánk, de sajnos nincs.
Bár úgy gondolom, hogy a kialakult helyzetről nem a jelenlegi Önkormányzat tehet, a Város Önkormányzata, na meg az évenként egyszer hálálkodó politikusok nevében mégis
szeretném szégyenkezve és szemlesütve az elnézésüket kérni az Önök életét megnehezítő döntések évtizedek óta halmozódó hosszú-hosszú sora miatt!
Mindezek után annyi maradt már csak számomra, hogy a Város Népének a képviseletében
kifejezzem hálánkat és nagyrabecsülésünket az Önök számára azért, mert az elmondottak ellenére is helyt állnak nap-mint-nap választott hivatásukban békeidőben és a legnehezebb helyzetekben egyaránt!
