Az alábbiakban Fischer Ádám alpolgármester 2022. augusztus 23-án elmondott beszéde olvasható, ami a a mohácsi csatának emléket állító lovas zarándoklat ercsi állomásán rendezett megemlékezés hangzott el.
Köszöntök mindenkit, aki megtisztelte a mohácsi csatának emléket állító lovas zarándoklat ercsi állomásán rendezett megemlékezést!
Több is veszett Mohácsnál!
– nyugtatják egymást és önmagukat magyarok milliói immáron közel 500 éve kisebb-nagyobb hibák, balesetek, sorcsapások alkalmával. Lehet bármekkora a baj, a mohácsi csatavesztés tragédiájával összehasonlítva, egyből nem is tűnik olyan súlyosnak az eset. De hogy került ilyen magasra a léc 6 nap híján 496 évvel ezelőtt?
A XVI. század eleje nehéz időszak volt Magyarország és Európa számára egyaránt.
Itália területén évtizedekig tartó konfliktus-sorozat zajlott, aminek az itáliai államok mellett részesei voltak spanyolok, franciák, németek és Habsburgok egyaránt. Német területeken 100 000 halottat követelő parasztlázadások folytak, miközben zajlott Amerika gyarmatosítása, valamint a reformáció is. Európát és benne Magyarországot dél felől az I. Szulejmán uralkodása alatt megerősödött Oszmán Birodalom fenyegette, akiknek fő céljuk a kontinensen domináns Habsburg-ház uralmának a megtörése volt.
Magyarországon Mátyás király halála után, II. Ulászló uralkodása idején
a nemesség és a papság igyekezett visszaszerezni a Mátyás alatt elvesztett hatalmát,
ami állandó belviszályokhoz és az állami bevételek megcsappanásához vezetett. Mátyás ütőképes zsoldoshadserege – a „fekete sereg” – II. Ulászló idejében már fenntarthatatlannak bizonyult. A fizetetlen zsoldosok 1492-ben megtagadták az engedelmességet, és fosztogatni kezdtek.
Az oszmán fenyegetés miatt X. Leó pápa 1513-ban keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen, aminek a vezetésével Bakócz Tamás esztergomi érseket bízta meg. A kaotikus európai viszonyok és a sikertelen szervezés miatt a keresztes hadjáratot végül megpróbálták leállítani, azonban
a már összetoborzott magyarországi jobbágyság ezellen fellázadt, és kitört a tragikus kimenetelű Dózsa György-féle parasztfelkelés.
1516-ban elhunyt Ulászló, a helyére pedig tízéves fia, II. Lajos került. A lengyel és német-római uralkodók gyámjoga elleni védekezésül Lajost nagykorúnak nyilvánították és egy 28 tagú ügyvivő tanácsot állítottak mögé.
Ebben a történelmi helyzetben érkeztek meg déli határainkhoz I. Szulejmán oszmán hadai,
melyek 1521-re bevették Nándorfehérvárt, 1526-ban pedig már arról érkeztek hírek, hogy hamarosan Buda elfoglalása indulnak. A király parancsot adott a bánoknak, hogy készüljenek fel a védelemre.
A magyar nemesség azonban az április 24-re kitűzött rákosmezei országgyűlésre készült, ahol személyes ügyekről kívántak dönteni.
Csak az országgyűlés vége felé, május 1-jén hoztak konkrét védelmi határozatokat: megszavazták a hadiadót és elhatározták, hogy a nemesek annyi katonát állítanak, amennyit csak tudnak. E határozatnak viszont nem volt nagy foganatja.
A magyar haderő gyülekezését július 2-ra, Tolnára tűzték ki. Azonban a királynak nem volt elegendő pénze a hadra keléshez, erre hivatkozva viszont a nemesség sem érezte kötelességének, hogy fegyvert fogjon. Végül közadakozásból és pápai támogatásból fogadtak katonákat.
A király Szapolyai János erdélyi vajdához futárt menesztett, ő maga pedig július 20-án indult el Budáról.
Serege útközben 12 000 fősre nőtt. A magyar fél augusztus 29-ét és Mohácsot választotta a csata időpontjául, illetve színhelyéül, annak ellenére is, hogy a várva várt erősítés még nem érkezett meg a király táborába. Az erdélyi vajda 5-10 000 fős serege még csak Szegednél járt, a szlavón hadak pedig éppen, hogy csak elkezdtek gyülekezni Zágrábnál. A Csehországból érkezett 10 000 fős hadsereg is csak Székesfehérvár környékén volt ekkor. A magyar sereg, amely így mindössze nagyjából 25 000 emberből állt, egy jól felszerelt, 60 000 fős oszmán haddal kellett szembenézzen.
A magyar táborban néhányan azt javasolták, hogy ne ütközzenek meg, hátráljanak, és főleg várják be Szapolyai János erdélyi vajda időközben 20-25 000 fősre duzzadt seregét, és a további magyar csapatokat.
Azonban a magyar sereg vezetői a csata mellett döntöttek, mivel úgy gondolták, hogy a már közelben levő, nagyszámú és gyors lovassággal rendelkező oszmán sereg elől ekkor már nem lehetett volna biztonságosan visszavonulni.
Az alig másfél-két órás csatában a magyar sereg végül megsemmisítő vereséget szenvedett.
Elesett 4000 lovas, 10 000 gyalogos, 7 püspök, köztük a fővezér Tomori Pál is. A menekülő király a Csele-patakba fulladt. Augusztus 30-án a csatavesztés híre megérkezett a fővárosba, mire az egész udvartartás még aznap éjjel elmenekült Pozsonyba. Másnap csaknem az egész lakosság követte őket. A szultán szeptember 12-én érkezett Budára. Az oszmán sereg szeptember 25-én visszaindult Isztambul felé, addigra azonban portyázói a főváros körüli területeket Egertől Győrig elpusztították.
1526 őszén megindult a rivalizálás a koronáért Ferdinánd osztrák főherceg és Szapolyai János között. Először Szapolyai, majd Ferdinánd is királlyá koronáztatta magát. Nyugaton a Habsburgok uralkodtak, akik megszerezték a magyar koronát is; keleten pedig Szapolyai János viselte a királyi címet, aki elismerte a török fennhatóságot. 1541-ben végül az ország belsejében Budáig nyúló ék alakú területet a törökök végleg megszállták, amivel
az ország három részre szakadt.
Mohács a Magyar Királyság középkori történetének lezárása, egyben kezdete a 150 éves török hódoltság korának. Azonban több is veszett Mohácsnál! Moháccsal megszűnt az egész Kárpát-medencére kiterjedő, magyarok által vezetett állam. Érdemes belegondolni, hogy az autók hátuljára ragasztott, Árpád-sávos díszítésű matricákon látható
Nagy-Magyarország igazából nem a Trianoni békeszerződéssel szűnt meg, hanem már közel 500 éve, Mohácsnál.
Innentől ugyanis a Kárpát-medence több ország között volt felosztva 150 évig, majd a Habsburgok vették azt birtokba minimum a kiegyezésig, de gyakorlatilag inkább az első világháború lezárásáig.
Így lett tehát a mohácsi csata a valaha volt legnagyobb veszteség, amit magyarok elszenvedtek, de természetesen tanulságokkal is szolgál a csata története. Emlékeznünk kell arra, hogy
egy ilyen kis nép akkor tud csak ellenállni a történelem viharainak, ha az egymással viaskodó politikai csoportosulások nem felejtik el, hogy az Ország és a Nép érdekeit sosem áldozhatják fel a saját hatalmi céljaik oltárán!
