ERCSI FALANSZTER

Rókás Zsuzsa

2019. április 16. 19:00 - FischerÁdám

Zsuzsi igazi tős-gyökeres ercsi, felmenői Rókások, Tolnaik, Messek, Bognárok, minden ágon sok-generációra visszamenően rác és magyar ercsi családok. Egy bátyja és egy nővére van, az alsót járta Ercsiben. Két éve – az egyetem befejezése óta – magyar szakos és napközis tanárként dolgozik az érdi Móra Ferenc Általános Iskolában, ahol értelmileg akadályozott és autista gyerekeket oktatnak. Ercsibe is hívták, de úgy érzi, a túl sok ismerős frusztrálná a munkahelyén. Szabadidejében regényt ír. Olyan történelmi személyeket – többek közt Ercsihez kapcsolódókat is – helyez elképzelt szituációkba, akikről úgy gondolja, hogy a gondolataikból ma is sokat tanulhatnánk. Ercsiben, a családja közelében szeretne ő is családot alapítani.

v_004.png

Amit szeret Ercsiben: Szereti az ismerősség érzését. Azért szereti a várost, mert ismeri, ez az otthona. Szereti a Fő utcán a gömb alakú fákat, és hogy minden ercsi tudja, hogy hol van a gesztenyefa. A tanulmányai és a regénye kapcsán megismerte a város történetét is, ami erősíti a kötődését.

2019_04_16_rokas_zsuzsa.jpg

Amit nem szeret Ercsiben: Nem szereti, hogy az ercsiek többsége ingázik és a nap nagy részében a városon kívül van. Sajnálja, hogy a városban nincsenek közösségek, nincsenek helyek, ahol a helyiek együtt lehetnének. Attól fél, hogy ez az emberek elvándorlásához vezet. Nem elégedett a közbiztonsággal, elszomorítja, hogy sötétedés után nagyon át kell gondolnia, merre fusson.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr4914751371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása