ERCSI FALANSZTER

302 ezer elért felhasználó – 2019 a Falanszteren!

2019. december 30. 19:00 - FischerÁdám

Lassan véget ér az Ercsi Falanszter működésének első teljes naptári éve. A blog körül az év során nagyot fordult a világ: az év elején egy egyszemélyes online magazin volt, amit nagyjából 600 ember követett. Mára ez a szám 1 100 fölé emelkedett, a blog olvasóközönsége pedig megindult a közösséggé formálódás útján: egyesületet hozott létre. Végül, de nem utolsó sorban pedig a Falanszter körül alakult egyesület tagsága a városnak Polgármestert, egy Önkormányzati Képviselőt és egy Önkormányzati Bizottsági Tagot is ad, valamint közreműködött további 6 Képviselő-jelölt kampányában, akik közül valamilyen formában még 4-en az Önkormányzat tagjai lettek. Összegyűjtöttem ezért (Fischer Ádám, e sorok írója, a blog főszerkesztője, az egyesület elnöke) a Falanszter 2019-es évének 10 szerintem legfontosabb mozzanatát, és az éves működés fontosabb adatait. Fogadjátok szeretettel!

v_002_1.png

1. Április 15 – Bejelentem, hogy indulok a polgármesteri címért

A Falanszter 2018 végén elnémult, és hosszas csendbe burkolódzott egészen április közepéig. Ekkor álltam elő egy fél órás videóval, amiben bejelentettem, hogy mivel az akkori Önkormányzat működésével nem vagyok megelégedve, elindulok az őszi választáson, méghozzá Polgármester-jelöltként. Felvázoltam a Város jövőjéről vallott elképzeléseimet, és segítségül hívtam mindenkit, aki az akkori Önkormányzat leváltásában közre szeretett volna működni. Még ugyanezen a napon ismertettem a blog új rovatstruktúráját is, ami jóval több országos politikai és baloldali ideológiai tartalmat is magába foglalt. Az egyesület megalakulásával és az időhiány miatt, ezek a tartalmak végül 3 hónap után újra kikerültek a Falanszter kínálatából, bár azt, hogy a jövőben valamilyen formában ilyen írások eljuthassanak a Város Népéhez, én továbbra is fontosnak tartom.

 

 

2. Május 1 - Majális

Ahogy 2018-ban, úgy 2019-ben is benevezett a Falanszter csapata az Ercsi Majális főzőversenyére. Ezúttal már két bográcsban készítettünk két féle ételt, amit becsületkasszás rendszerben az utolsó kanálig sikerült eladnunk. A befolyt összeget ezúttal az Önkormányzati Választás kampánykiadásaira fordítottuk. Az év egyik legjobb napja volt ez számomra, újra köszönöm mindenkinek, aki részt vett a csapat munkájában, és azoknak is, akik csak benéztek váltani velünk pár szót! 2020-ban találkozunk a Majálison!

01.jpg

3. Június 6 – a Falanszter első megjelenése egy országos lapban

Május végén megkeresett egy korábbi Magyar Nemzetes újságíró, aki értesült a helyi közéleti tevékenységemről és a polgármesteri ambíciómról. Beszélgettünk róla egy kicsit, aztán meg is írta a rövid riportját, amiben az akkori Polgármestert is reagáltatta az általam elmondottakra. A riport az egykori Nemzet szerkesztőségből verbuválódott Magyar Hang című hetilapban jelent meg.

4. Július 2 – Megjelenik a Falanszter eddigi legolvasottabb írása

„Mit tehet a Polgármester?” című bejegyzésemben a megjelenést megelőző 1-1,5 hónap történései alapján megpróbáltam összeállítani egy csokrot a Város szociális problémáiról, és válaszolni a kérdésre: Mit tehet ilyenkor egy polgármester? Az írásban amellett érveltem, hogy ezeknek a viszonyoknak a megváltoztatása csak az oktatás, az egészségügyi ellátás, a szociális munka, a lakhatási és a foglalkoztatási rendszer összehangolt fejlesztésével lehet sikeres, addig pedig azt vállaltam, hogy Polgármesterré választásom esetén megpróbálom az általam észlelt problémák okozóit jó szóval rábírni arra, hogy vegyék figyelembe a Város Népének az igazságos igényeit. Bár Polgármester nem lettem, többen számon kérik rajtam azóta is ezt az ígéretem, a bejegyzést pedig több, mint 1600-an nyitották meg a blogon.

5. Július 12 – Egyesületet alapítunk

Falanszter Egyesület néven tizenegyed magammal egyesületet hoztunk létre, hogy a jövőben ne csak egyszemélyes projekt legyen az Ercsi Falanszter, hanem minél többen, minél aktívabban, közösen tudjunk részt venni Ercsi életében. Az Egyesületet november elején jegyezték be, és komoly terveket fogalmazott meg a jövőre nézve, amikről 2020 első napjaiban fogunk tájékoztatást adni! Kövessétek a Falansztert jövőre is, és csatlakozzatok minél többen!

6. Július 21-től segítjük az Oláh család leégett házának az újjáépítését

Oláh Tibinek és párjának, Eszternek hat gyereke van. A fa szerkezetű ház, amiben éltek, 2018. októberben leégett. Tibinek építőmunkásként szerencsére volt hozzá szakértelme, hogy a romokból összeállítson egy nagyjából 10 m2-es szobát, ahol immáron a második telet kénytelenek átvészelni. Az ercsi református gyülekezet és a Habitat for Humanity közbenjárásával időközben sikerült építőanyagokat szerezniük, de Tibi a munkája mellett nagyon lassan tud csak haladni az építkezéssel. Az Ercsi Falanszter csapata július óta igyekszik önkéntes munkával, médiafelülettel és adománygyűjtéssel segíteni a munkát. 2020-ban segíts be Te is, hogy a 8 tagú család végre emberhez méltó körülmények között élhessen!

 

7. Augusztus 24 – Visszalépek a polgármester-jelöltségtől, bejelentjük független jelöltjeinket

Hosszas egyeztetések után a kialakult az a független csapat, akik megméretőztek az októberi Önkormányzati Választáson. A csapat első emberének, Polgármester-jelöltjének Szabó Tamást, Ercsi korábbi Polgármesterét választotta, így én természetesen visszaléptem a jelöltségtől, és Képviselő-jelöltként vágtam bele a kampányba.

8. Október 3 – A Nőtlen tiszti szálló eladásának megakadályozása

Az akkori Polgármester az önkormányzati választás előtt 10 nappal rendkívüli Képviselő-testületi ülést hívott össze, amin dönteni kívántak a Nőtlen tiszti szálló eladásáról. A rendkívüli testületi ülést a Polgármester igyekezett nem nagy dobra verni, azonban Szabó Tamás független csapata a Falanszter segítségével felhívta a város lakóinak a figyelmét az ügyre. Ennek nyomán meg is jelentünk a testületi ülésen, nagyjából 30 támogatónkkal. Azt szerettük volna kérni, hogy legyen annyira etikus az akkori Képviselő-testület, hogy 10 nappal a választások előtt már nem dönt ilyen fajsúlyos kérdésben. Azonban az, hogy nem sikerült a testületi ülést titokban lefolytatni, és azon nagy számú érdeklődő jelent meg, önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy az akkori Polgármester megfutamodjon, és magától javasolja az ingatlan eladásának elnapolását. A választásokra készülve azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos erőpróba volt, amin a csapatunk fontos győzelmet aratott. A Nőtlen tiszti szálló eladásától azóta elállt az újonnan megválasztott Képviselő-testület.

9. Október 13 – Szép sikereket értünk el az önkormányzati választáson

A független csapat tagjai közül, akiknek a kampányát az Ercsi Falanszter segítette, Polgármester-jelöltünk, Szabó Tamás megnyerte a polgármester választást, Képviselő-jelöltjeink közül pedig mandátumot szerzett Győrfiné Csőke Anikó, Vajdics András és jómagam is. A Polgármestert így sikerült leváltanunk, az addigi 7 fős fideszes testületi többség pedig 5 fősre olvadt. További Képviselő-jelöltjeink közül azóta Bizottsági Tagok lettek Békes Norbert, Imre Zsuzsanna és Poszpisekné Ujvári Ágnes is.

10. Október 29 – Első élő közvetítésünk a Képviselő-testület üléséről

Ahogy még az év első felében, Polgármester-jelöltként kifejtettem: fontosnak tartom, hogy a Képviselő-testület nyílt üléseit az Város Népe élőben is követhesse. Bár nem lettem Polgármester, ezt továbbra is fontosnak tarom, a Falanszter Egyesület tagságával egyetemben, ezért úgy döntöttünk, hogy saját erőforrásainkra támaszkodva, saját hatáskörben fogjuk megoldani a közvetítések megszervezését. Ebben kulcsszerep jut egyik egyesületi tagunknak, aki operatőrként alkalomról-alkalomra csiszolgatva a technológiát megvalósítja az élő közvetítéseket. Ezáltal 2020-ban az Ercsi Falanszteren már nem csak szöveges, hanem szöveges-videós beszámolókat is közzé tudunk tenni a Képviselő-testület munkájáról.

Még néhány szám a 2019-es évről!

Az év folyamán összesen 191 bejegyzést tettünk közzé a Facebookon, amik összességében 302 801 felhasználóból váltottak ki 98 488 aktivitást. A legtöbb bejegyzés a napi országos politikai hírfeldolgozás miatt májusban volt (37), a legnagyobb elérést pedig a szeptemberi kampányhónapban produkáltuk (71 929). A három legtöbb felhasználót elérő bejegyzésből kettő olyan volt, amiket elvtársaim, a Partizán szerkesztősége is megosztott: Az Oláh családdal kapcsolatos adománygyűjtő felhívásunk 22 436 felhasználót ért el, a család helyzetéről készített videónk 18 089-et ("saját" elérés), a Polgármester-jelöltségemet bejelentő videónk pedig 17 918-at. A legtöbb aktivitást kiváltó bejegyzések dobogójára is ez a két téma fért fel (4 359, illetve 3 740 aktivitás), kiegészülve a választáson induló csapatunkat bemutató videóval (3 989 "saját" aktivitás).

Az Ercsi Falanszteren 2019-ben összesen 19 alkalommal jelent meg beszámoló az aznap tartott Bizottsági és/vagy Képviselő-testületi ülésekről. Ezeket a bejegyzéseket jellemzően 100-500 olvasó nyitotta meg.

A videóink közül a saját gyártású videók tekintetében az Oláh család helyzetéről szóló videót nézték a legtöbben: 10 554 felhasználó. A kampányban készült videóinkat 4-5 ezren, a Képviselő-testületi ülések élő közvetítéseit 1-2 ezer ember tekintette meg részben, vagy egészben.

Az Ercsi Falanszter invitálta a Város népét több testületi ülésre, a Majálisra, egy eredményváró buliba és 9 fórumra a kampány során.

A Falanszter Egyesület és a szerkesztőség nevében bízom benne, hogy 2020-ban még több eseményen találkozunk, még többen fogják olvasni-nézni a bejegyzéseinket, és ami a legfontosabb: minél többen, minél többféle módon csatlakoznak hozzánk a Város életének a megvitatásában, és a közös ügyeinkről szóló döntések meghozatalában!

Kövessetek minket mindhárom fórumunkon:

Facebook

Blog

Youtube

komment
Címkék: A GÉP FOROG

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr9415371004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása