ERCSI FALANSZTER

Győri Máté, a szégyentelen - II. rész - Álomország tengerpartján

2020. február 20. 19:00 - FischerÁdám

Az első részben számba vettük Győri Máté választási kudarc óta hangoztatott főbb állításait, és áttekintettük, milyen helyzetben vette át és milyen helyzetben adta tovább a Város vezetését a bukott polgármester. A második részben a NAGY ÁLMOK vezetőjének főbb projektjeit vesszük górcső alá.

v_002_1.png

A 2014. októberi választás után hatalomra kerülő Győri Mátét és frakcióját kormányzati párttársai már 2014. decemberében megajándékozták egy 300 millió forintos vissza nem térítendő, szabadon felhasználható támogatással. Összehasonlításképpen: ez nagyságrendileg egy egész éves működési támogatásnak megfelelő összeget jelent. Azonban hiába a bőkezű adomány,

a polgármester ténykedése nyomán már 2015. júniusában – a jelenlegi Testület által megszavazott 100 milliós hitelkerethez hasonló – 50 millió forint összegű hitelszerződés megkötését hagyta jóvá egyhangúlag a Testület.

A hitelkeretről a helyi Fidesz határozottan állítja, hogy azt végül nem használták fel, azonban a Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint ez nem igaz. Sajátos módon ez a helyi Fidesz frakciója számára is láthatóan új információ volt, annak ellenére, hogy már akkor is ott ültek a Képviselő-testületben.

gym.jpg

2015 végére tehát a kormány ciklusindító ajándéka elfogyott, az Önkormányzatnak pedig máris hitelfelvétellel kellett egyensúlyba kormányoznia magát. Innentől indulhatott – immáron saját lábon állva – saját elképzelések mentén a kommunikáció szintjén lendületesnek beállított építkezés.

Álomország tengerpartján

2016. augusztusára sikerült azokat a terveket összeállítani, amikkel ténylegesen pályázott a város uniós források elnyeréséért. Innentől számíthatjuk a Duna-parttal, a Bölcsődével, a Dózsa Ovi felújításával, a bicikliúttal, a Tótlik rehabilitációjával és a Tiszti klub felújításával kapcsolatos „nagy álmok” valóra váltásának kísérletét. Látható, hogy

itt a nagy tervek előterjesztésének a határideje még közel 2 év volt, azonban Győri Máté az utódaitól ezt már a bukása után másfél hónappal elvárhatónak érezte.

Ahogy fideszes berkekben az lenni szokott: a beadott pályázatok mindegyikét támogatta a kormány, azonban a döntéseken közel egy évig ültek, azok csak 2017. tavaszán-nyarán születtek meg. Az „ambiciózus” Győri Máté ekkor például a Bölcsőde megnyitását 2018. tavaszára (!) becsülte.

Nem úgy lett, a következő becslések pedig már a Pénzügyi Bizottság akkori elnökétől, Gólics Ildikótól érkeztek. Ő 2018. februárjában a Költségvetést ismertetve a Duna-part átépítésének befejezését 2018. ősz végére, a Bölcsőde felépülését 2018. évvégére tette, és a Tiszti klub felújításának megkezdéséről is beszélt a 2018-as tervek között. „2018 az építkezés éve lesz!” – mondta.

2018 aztán a sikertelenül lefolytatott közbeszerzések éve lett, újabb három hónap elteltével 2018. májusában pedig már ismét Győri Máté bocsátkozott jóslatokba: „A Tiszti klub felújítása is soron következik. Ez valószínűleg a jövő évre fog áthúzódni.”

Mint közismert a beruházás nemhogy 2018-ban, de 2019-ben sem valósult meg, sőt el sem indult. Pedig Győri Máté szerint (2018. május): „Abban a helyzetben nem vagyunk, hogy olyan gavallérok legyünk, hogy visszaadjunk bármiféle pénzt, amit megkaptunk. Mindenféleképpen ezeknek az elköltésén fáradozunk, és úgy, hogy ne csak el legyen költve, hanem értelmesen legyen elköltve.” Az „értelmes elköltés” Győri Máté-i jelentését mindenki megcsodálhatja a Duna-parton.

Újabb lendületes félév után 2018. novemberében folytatódik a lendületes . . . szómágia: a Duna-parttal kapcsolatban ekkor már: „A cél az, hogy a jövő év augusztusának a végéig minden munkálat befejeződjön.” És az örök klasszikus: „A tervek között szerep az, hogy a Tiszti klubnak a felújításának a második ütemét, a befejező ütemét is elvégeztessük. A tervek már majdnem (!) teljesen kész’ vannak”

Hiába azonban az oly’ szent akarat, a 2016-ra megfogalmazott „nagy terveket” a lendületes Győri Máté és csapata a 2019 őszi választásokig sem volt képes beteljesíteni. A legnagyobb falat természetesen a Duna-part, nézzük a tettek embere hogyan magyarázta a bizonyítványt egy hónappal a választások előtt, 2019. szeptember 11-én:

„Komolyan vettük azt a fajta felajánlást, hogy jóval a szeptember 30-i szerződéses határidő előtt be fog fejeződni ez az építkezés.”

„Írásos figyelmeztetést is eljuttattam mostmár a fővállalkozóhoz, mert úgy látom, hogy nem tartják azokat az időpontokat, amiket kellene. Természetesen a kifizetés is ennek arányában történik, a teljesítés arányában. Abban is biztos lehet mindenki, hogy az Önkormányzat biztosítani fogja azt, hogy minden a megfelelő minőségben kell, hogy elvégződjön, ahogy a tervekben le van írva. Erről a műszaki ellenőr is és mi magunk is személyesen gondoskodni fogunk. Ha esetleg a határidőket pedig túl fogja lépni a vállalkozó, akkor pedig úgy, ahogy ott meg van írva a nagykönyvben, kötbérezni fogunk.”

Mint utóbb kiderült az érvényes szerződés szerint a kivitelezés befejezési határideje nem szeptember 30 volt, hanem október 22, ezzel az aprósággal például a magát komoly embernek beállítani igyekvő polgármester a jelek szerint sajnos nem volt tisztában. Azzal azonban tisztában kellett, hogy legyen, hogy

a fenti hazugságával ellentétben a kifizetés korántsem a teljesítés arányában történt,

gyanis az Önkormányzat a 40%-os előleg megfizetése után a munkálatok megkezdését követő 2. héten a teljes vállalkozói díj 65%-át, 2019. júliusára pedig csaknem a teljes összeget, a vállalkozói díj 93%-át már átutalta a „kivitelezőnek”. A kötbérezéshez pedig nyilvánvalóan tisztában kellett volna lenni legalább a befejezési határidővel, de ennél is nagyobb akadálya lett a dolognak, hogy ezt a Város Népe már nem várta ki: 3 év süketelés után búcsút intett Győri Máténak.

A végső renomé lesújtó:

a hat nagy projektből egyetlen egyet sem sikerült lezárni,

az új Testületnek 2020-ban mindegyikre kell még költenie kisebb-nagyobb összeget. A kerékpárútra már csak minimálisan, de a Bölcsődére, a Dózsa Ovi felújítására, és a Tótlik rehabilitációjára még súlyos tízmilliókat, nem is beszélve arról, hogy a Duna-partot egy bírósági végrehajtás alatt álló „céggel” kellene befejeztetni, a Tiszti klub felújítását pedig a nulláról kell elkezdeni.

Győri Máté félbehagyott munkájára a Városnak 2020-ban összesen minimum 140 millió forintot kell költenie!

A cikksorozat második részének befejezését a fentiek tükrében bízzuk Győri Mátéra:

„Szép munka volt, amit szívesen, jó szívvel és becsülettel végeztünk és amire – közös városi sikerként – büszkék is lehetünk!”

A harmadik részben áttekintjük a NAGY ÁLMOK vezetőjének alternatív költségvetési „stílusát”

komment
Címkék: A GÉP FOROG

A bejegyzés trackback címe:

https://ercsifalanszter.blog.hu/api/trackback/id/tr8115482314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása